A Diákhálózat egyetemista és középiskolás diákok ifjúsági szervezete. Fő célja a diákérdekvédelem. Feladatának tekinti továbbá a tehetséges diákok felkarolását, már működő diákcsoportok munkájának segítését, valamint új kezdeményezések kialakulásának támogatását. Politikailag független szervezet. 2003. március 1-én, miután az előző elnökség lemondott, a Diákhálózat új elnököt választott Szakszon Norbert személyében.
Vajon változik valami?
Most egy négyes fogat ragadta magához a Diákhálózat vezetését. Név szerint Végh Zsuzsa, Bugár Szabolcs, Pomichal Patrik és én. Ez úgy néz ki, hogy én fogom betölteni az elnöki funkciót és a többiek közül fognak kikerülni az alelnökök: a külügyi alelnök, belügyi alelnök, valaki a pénzügyekkel, és valaki majd az oktatásüggyel fog foglalkozni. Szeretném megköszönni az előző vezetőségnek – Nagy Andrásnak és Zászlós Ágnesnek – a munkáját, és hogy felkértek a vezetésre, valamint a többi klubnak, hogy megszavaztak bennünket.
Milyen terveitek vannak? Akartok-e valamin változtatni, vagy inkább maradtok a megszokott rendezvényeknél?
Az előző elnökség munkáját szeretnénk folytatni, ugyanabban a szellemben, mert ez jól működött, vagyis nagyon sokat nem akarunk változtatni. Folytatni akarjuk az eddigi sikeres rendezvényeket. Ismét lesznek a klubestek, megszervezzük a gombaszögi tábort és a középiskolai körutakat. A Diákhálózat egy bejegyzett szervezet, viszont nincsenek közvetlenül bejegyzett tagjai, az alapszervezeteknek van tagsága. Szerintem, jobban össze kéne fogni ezeket a szervezeteket, diákokat. Nagyobb mértékben kellene segíteni a klubok munkáját. Itt kis klubokról van szó, mert egyetlen nagy klubunk van a Juhász Gyula Ifjúsági Klub Nyitrán. Ők hivatalosan is be vannak jegyezve, meg egyedül is tudnak működni. A pozsonyi kis kluboknak viszont a központból kellene pénzt szerezni, nekik körülbelül 100 fős a tagságuk, kisebb rendezvényeket csinálnak, erre ők így nem nagyon tudnak pályázni. Ahonnét ők pénzt tudnának szerezni, az a Diákhálózat. Mi viszont tudunk nekik pályázni.
Hogy működnek a klubok?
Kilenc klubunk van, van amelyik jobban működik, van amelyik kevésbé. Azoknak, amelyek rendesen működnek szeretnénk forrásokat biztosítani a mégjobb működéshez, illetve a kevésébé működőknek is, azokat fontosnak tartjuk talpra állítani, megkeresni a karon az embereket – akik újra fel tudnák fejleszteni a működést –, hogy foglalkozzanak ezzel.
Milyen konkrét elképzelésetek van?
A múlt szemeszterben beindítottuk a jazz esteket, ez marad, mert van érdeklődés. Folytatjuk a középiskolás körutakat, mert sikeres, ebbe mindig bekapcsolódik a prágai Ady Endre Diákkör, a brünni Kazinczy Ferenc Diákklub és a Kassai Ifjúsági Közösség is. Ők mind már önállósult a DH-tól, de ez a rendezvény közös maradt. A DH-hoz tartoznak a középiskolákon működő diákönkormányzatok is, de igazából nem sokat tudunk róluk, szeretnénk szorosabbra fűzni a viszonyt velük is. Meg akarjuk őket is keresni, hogy jobban tudjuk őket informálni. Hosszú távú terveink közé tartozik például egy tudományos diákköri konferencia megrendezése, amely lehetővé tenné a Szlovákiában tanuló magyar diákok számára, hogy anyanyelven publikáljanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.