Vádat emeltek a meleg krisztusos darab miatt Görögországban

Athén |

<p>Istenkáromlás és a vallás megsértése címén vádat emeltek Görögországban egy Krisztust és követőit homoszexuálisként ábrázoló színdarab szereplői, rendezője és producere ellen.&nbsp; Az athéni ügyészség azután emelt vádat Terrence McNally amerikai szerző Corpus Christi című drámájának athéni színre vivői ellen, hogy Szerafim pireuszi ortodox püspök feljelentette mindazokat, akiknek közük volt a darabhoz.</p>


    Az istenkáromlást tiltó görög törvény alapján akár több hónap börtönre is ítélhetik a színdarab rendezőjét, az albániai születésű Laertisz Vasziliut és a többi vádlottat.
    A színművet, amely napjaink Texasába helyezi Krisztus és az apostolok történetét, a Hitirio nevű athéni színházban mutatták volna be, de vallási aktivisták és szélsőjobboldali tüntetők megakadályozták a premiert, a testükkel torlaszolva el a teátrum bejáratát, és szidalmazva, zaklatva az alkotókat, a nézőket.
    A folytatódó tüntetések miatt a színház később sem tudta bemutatni a darabot, így néhány hét után bejelentették, hogy végleg elállnak az előadás tervétől.
    A Reutersnek nyilatkozva a rendező csodálkozásának adott hangot, hogy a hatóságok az adócsalók és az országba csődbe juttatói helyett a művészeket kezdték üldözni.
    Antifasiszta szervezetek azzal vádolják a konzervatív kormánykoalíciót, hogy ingatag hatalmának megőrzése végett a szélsőjobboldalhoz fordul támogatásáért az olyan gesztusokkal, mint az istenkáromlónak minősített színdarab elleni vádemelés.
    A színházi előadás elleni tüntetésekben aktívan részt vettek az Arany Hajnal nevű újfasiszta párt aktivistái és parlamenti képviselői.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?