V. Zay Péter három házassága

Tanulmányaiban nagy súlyt kap a teológia, az egyháztörténet és egyházjog. Jártassága a szentírásban eléri a lelkészi szintet. A szónoklattani gyakorlatait kilenc nyelven tartó Sztrecsko mellett a nyelvekben is tökéletesíti magát: folyékonyan ír és beszél latinul, magyarul, németül, franciául és szlovákul. (A Zay-könyvtár egyik 18. századi könyvébe valaki bejegyezte, hogy egy esztergomi kanonok Zay Pétert a műveltsége okán szerette volna megnyerni a katolikus vallásnak.)

Anyjának az a kívánsága,

hogy egyetlen fia ne csak művelt, hanem nagyvilági ember és – mint a már említett verses imájában fohászkodott érte – vezető vallási tényező is legyen. S mivel a Zayaknak ez idő tájt az öreg, gyermektelen Ferdinándon, Zay Imre unokaöccsén és a Rodostóban bujdosó, ugyancsak gyermektelen Zsigmondon kívül nincs több férfitagjuk, Péter úrfira vár az a feladat is, hogy továbbvigye, gyarapítsa a családot. Még nem telik le egészen az apja utáni gyászév, és Zay Péter az 1754. évi farsangot már Pesten tölti. Nem veti bele magát a mulatozásokba, hanem főként kapcsolatokat ápol. Felkeresi apja régi, tapasztalt embereit, megudvarolja a nádort, a tárnokmestert. Bécsbe is elmegy Kollonitz László látogatására, s a tekintélyes nagybácsi bevezeti őt az akkori Európa egyik legbefolyásosabb társasági körébe. Egy tudós jogászember, Viczián István a kísérője, aki oktatja is őt jogi dolgokban.

Amint azt egy 1766 januárjából, az Ugróctól nem messze lévő Sztricéről származó aláírás nélküli levélből megtudhatjuk, ismerősei Zay Pétert „szép ésszel, de kivált egyenes Lelki esmérettel megáldatott”, ennélfogva fontos és nagy ügyek képviseletére elhivatott személyiségnek tartották. Egyenes jelleméről és emelkedett gondolkodásáról egyébként közvetlen képet is kaphatunk. 1773-ban egy barátja arra kéri Zay Pétert, hogy továbbítsa az ő levélbeli fenyegetőzéseit egy úri házhoz, ahonnan valótlant híresztelnek róla. „Tudom, hogy Bátyám Uram abban bizonyos – reagál a kérésre Zay 1773. január 4-én írt levélfogalmazványában –, hogy én akárkinek is, de főképpen Atyámfiaimnak s jó Barátimnak tiszta szivembül örömest szolgálok. Mindazon által ízetlenségekben senkinek eszköze lenni nem akarok... Drága kedves Bátyám Uram, ... megütköztem abban, midőn levelibül megértettem, hogy Bátyám Uram ippen büdösséggel is rajtok bosszút állani fenyegetődik. Engedje meg előre ezt mondani. Hogy büdösségnek csúnya szagát érzeni nem gyalázatos, hanem büdösséget csinálni... kérem Bátyám Uramot, ezen szándékjátul álljon el, nyugodtassa meg elméjét, vegye fel úgy ezen esetet, mintha sohasem történt volna, ... bölcsen, Istenesen, okosan...”

Kvalitásai közhasznú érvényesítésére Zay Péter korán teret kap: 1758-ban, 23 évesen közakarattal a magyarországi ágostai evangélikusok első egyetemes felügyelőjévé választják. Ezzel anyja hőn óhajtott kívánsága is beteljesült: fia egyházi vezető lett.

Első feleségét,

Calisch Eleonórát Zay pesti és bécsi farsangi tartózkodásain ismerte meg. Eleonóra ekkor lépett anyja, Petrőczy Erzsébet oldalán a világba. Az úri társaságban hamar híre ment, hogy a lány nagyon megtetszett Zaynak. Barátja, Hellenbach György báró, aki élénk érdeklődéssel követi a fejleményeket (annál is inkább, mert a lányt neki is többen kommendálták), 1758. november 6-án eljegyzésükhöz, 1759. január 28-án már házasságkötésükhöz gratulál. S ez utóbbi alkalommal emlékezteti Zayt arra az egy évvel korábbi fogadalmukra, mely szerint, ha Zay birodalmi német lányt vesz nőül, Hellenbach köteles neki adni a legjobb lovát, ellenben, ha magyar kisasszonnyal kel egybe, akkor Zay adja oda Hellenbachnak a legjobb lovát. Calisch kisasszony ugyan német vérből származik – állapítja meg Hellenbach –, de apja indigéna, tehát honfiúsított volt, anyja pedig közismert törzsökös magyar család sarja, a menyasszonyt tehát magyarnak kell tekinteni, következésképpen őt, Hellenbachot illeti Zay legszebb lova.

Még 1759 végén megszületik a házaspár első gyermeke, Tamás. De 1760. január 6-án már az elhunyt kisfiút búcsúztató részvétnyilatkozat érkezik Zay környékbeli hívei köréből Ugrócra. Küldője a nyitraszerdahelyi Zerdahelyi Sándor az Istenhitre alapozott nagy múltú életkultúra szellemében kondoleál Zaynak: „Sokat vigasztalnom okos keresztény Úri Embert nem akarom, nem is lehet, egyedül Sz. Dávid példáját recommendálván, aki addig, még fia betegeskedett, búsult és sopánkodott; fiának penig halálozása után nyugodalmas szivvel az Úr Istenhez volt.”

1761 első hónapjaiban világra jön Zay második, Péter névre keresztelt gyermeke. De meghal az anya, Calisch Eleonóra. Az 1761 áprilisában Zay Péternek írt baráti levelek szerzői egyszerre adnak kifejezést felesége elhunyta miatti sajnálkozásuknak és afölötti örömüknek, hogy „maga után élőképét hagyta gyönyörű Úrfiban”.

Zay Péter gondos, gyermekét féltő apa. 1761 augusztusában fia szoptatásának megszűnte miatt aggodalmaskodik. Ez időben az élet számos területén terjednek Magyarországon a francia szokások, és Zerdahelyi Sándor 1761. augusztus 30-án kelt levelében a franciák példájára hivatkozva nyugtatja Zayt: „Azon ippen nem kell sokat aggódni, hogy Mélgos Péter úrfiacskát csöcstül elválasztják, mert majdnem már fél esztendős. Istennek hála, egészséges, és amint úri levelibül értettem, eszik is. Úgy is most a francia szokás csöccsel nem sokáig gyermeket táplálni...” A gyermek egyelőre egészséges maradt, apja nyugodtan folytathatta egyházpolitikai, közéleti tevékenységét. Sokat van Ugróctól távol, főleg Pozsonyban és Bécsben. 1762 tavaszán, a gyászév leteltével Zay Péter új házasságra készül.

Választottja, gr. Maria Anna Auersperg német lány, W. R. Honorius Auersperg birodalmi gróf egyetlen gyermeke. Sopronban ismerkedtek meg, ahol Auerspergék laktak. „Szivecském – írja 1762. május 11-én Zay a lánynak –, tegye meg mielőbb, hogy az egész világ előtt is úgy neveztessünk, ahogy már Isten előtt neveztetünk... A legnagyobb tisztelettel vagyok legkegyesebb grófnőm iránt, de szeretetem még ezt is messze meghaladja. Nagyságod ne ütközzön meg ezen, hisz Szent Pál is azt mondja, hogy minden elmúlik, csak a szeretet marad meg...”

1762. május 28-án b. Zay Péter gr. Auersperg kisasszonyt eljegyzi „örökké való hitves Társul”. A házasságkötés után a pár Pozsonyban is házat tart, amely Zay és a protestáns urak, követek tanácskozásainak színhelyévé lesz. De sokat érintkezik Zay más hiten lévő befolyásos férfiakkal is. Felesége pedig el van ragadtatva a nádorné kedvességétől, aki gyengélkedése alatt felkeresi őt otthonában.

Az ugróci birtokról apjának írt leveleiben azonban Mária Anna panaszkodik, hogy némaságra van kárhoztatva. Anyósa ugyanis, még a saját szláv anyósa által meghonosított úzust folytatva, a leggyakrabban szlovákul értekezik a családjával és háza népével. „Többnyire magamban ülök és sírok – írja a fiatalasszony. – ... férjem ugyan kéri anyját, hogy hozzám németül szóljon, de ő azt válaszolja, nekem kell figyelnem és eltanulnom azt, ahogyan ők beszélnek.”

Első gyermekét Mária Anna

feltehetően 1763 márciusában szülte meg. A Zayak nemzedéktáblája nem tud erről az utódról. De Zay Péter és bécsi nagybácsija levelezésében 1763 áprilisában és májusában szó esik az igen nehéz világrajöttéről. A fiúgyermek 1764 februárjában még él (anyja említi őt egy levelében), továbbélésének azonban nincs nyoma.

1763-ra hosszúra nőtt már az evangélikusok vallási sérelmeinek Zay Péter hagyatékában megtalálható lajstroma. Előzőleg ugyanis a főkancellár kérésére Zay és emberei megígérték, hogy amíg tart Ausztria Poroszország ellen vívott háborúja, nem zavarják a királynőt küldöttségeikkel, panaszaikkal. 1763-ban, a háború befejeztével azonban már készülődnek bajaik előterjesztésére. Vallási ügyeken kívül néhány régi (a besztercebányai, a selmeci, az osgyáni, a szatmári) tanintézetük főiskolai jogaikba való visszaállítását is kérelmezik, aminek a hazai nyelvek tanulása szempontjából is megvolt a jelentősége. A protestánsoknak azon, még Zay Imre idejére visszamenő meggyőződésük, hogy a császár nyitottabb kérelmeik irányában, mint a királynő, csak megerősödött azok után, hogy az 1764–65. évi pozsonyi országgyűlés alatt, többek közt az udvar által szorgalmazott nemesi adózás elutasításának a következtében elhidegülés állt be a rendek és Mária Terézia korábban oly szívélyes viszonyában. (Zay Péter titkára, Sartory Ádám, aki urával az országgyűlés idején Pozsonyban tartózkodik, egy, az ura gazdasági ügyeiben Csejtére írt, 1764. október15-én kelt levelében így újságolja szinte azon frissiben a történteket: „...ő Felsége, aki is ma vagy holnap alá fog jönni, Theresia Neve Napját Bécsben, nem itten ünneplett: ugy annyira is már elidegenedett a Magyar Nemzettől, hogy az országtól azon Neve Napjára léendő Aggratulatioját nem is kévánta... megizente Palatinusnak, hogy Bécsbe való felmenéssel magának semmi fáradságot ne okozzon. Valamint úgy is esett, hogy senki sem merészlett vala felmenni. De azzal is megbizonyította maga idegenségét ő Felsége az Magyar Nemzethez, midőn egynehány Napokkal ez előtt azon Nemes Sereget, úgy mint a Turmát maga Oldalátul megtiltotta volna...”)

A pozsonyi országgyűlés második felében, 1765 januárjában szüli meg Mária Anna második gyermeküket, Imre Richárdot. Emlékezetes ítéletidő volt akkor az egész vidéken. Előbb a leesett rengeteg hó alatt roskadoztak a házak, majd az olvadással árvíz állt be. „Víznek erei felfakadván – rögzíti a következményeket Zerdahelyi Sándor 1765. január 18-i, Ugrócra írt levelében –, Gabonás Vermekben kiírhatatlan kárt tettek... Malmok nem őrölhetvén, szegény sok nép liszt gyanánt korpát enni kénteleníttetett. Emberek rossz út miatt Erdőbe fára nem járhatván, kertekben gyümölcses fákot vagdalták.” Ugyanezen év végén Mária Anna belehal harmadik, Sándor nevű fia megszülésébe.

Zay Péter ismét megözvegyül.

Vele van Péter nevű négyéves fia az első házasságából (aki majd két év múlva meghal) és a második asszonyával nemzett két kisfiú, Imre és Sándor (az utóbbi két év múlva szintén meghal). Ragaszkodik hozzájuk és félti őket; apósa, Auersperg gróf mindhiába kéri, hogy idősebbik, Imre nevű kis unokáját ő nevelhesse. 1766 nyarán Zay Péter, amint csak teheti, utazik Sziléziába. Utazásainak célja Calisch Ludovika, elhunyt első feleségének a húga. Távolléteit szomszédi baráti köre megelégedéssel nyugtázza. „Én ezeket bizonytalanul Ngodnak Ugrócra írom – jegyzi meg Zerdahelyi László 1766. július 11-i levelében. – Ha ott van? Bene quidem (= igen jó). Ha pedig Silesiában van, etiam valde bene (= akkor még jobb).”

A mintegy 23 éves Calisch-lány és a kétszeresen özvegy, 31 éves Zay sógorsági akadály miatt kilenc évig, egészen 1775-ig várt egymás iránti hűségben a házassági engedélyre, ami Mária Teréziát is meghatotta. Az engedélyért Zaynak a szokott díjon felül 4000 forintot kellett fizetnie a királynő tanügyi reformjának magyar normális iskoláira. Mária Terézia megüzente a menyasszonynak, hogy Zay Péter fiának, a 10 éves Imrének szerető mostohaanyja legyen.

Harmadik feleségével

Zay három gyermeket nemzett: az első, Lajos 1776-ban született, és élt hat évet, a második, aki a Ludovika Erzsébet nevet kapta, 1782-ben született, és a következő évben meghalt. Zsigmond, az 1784-ben született harmadik utód 1806-ig élt. Zay Péter megérte a II. József által 1781. október 13-án aláírt, sok visszaélést megszüntető türelmi rendelet kibocsátását. Az eseményt történelmi jelentőségéhez és egy igazi vezető egyéniség szellemi habitusához méltó módon fogadta: 1781 decemberében körlevélben felszólította az egyházakat, hogy a rendelet kihirdetése után tartsanak Te Deumot, s imádkozzanak a császárért, de óvják a népet az oktalan felhevüléstől, attól, hogy ellenségesen forduljanak a plébánosok ellen.

1788. október 4-én, 53 éves korában Zay Péter ugróci birtokán szélhűdésben elhunyt. Nyolc gyermeke közül akkor már csupán kettő élt: a 4 éves Zsigmond és a 23 éves Imre. A család továbbvivője azonban csak Imre lett.