Utazás román módra

Hosszú évekig harcolt Románia azért, hogy állampolgárai vízum nélkül utazhassanak Nyugat-Európába. Ahhoz, hogy végül az ország lekerüljön a vízumkötelezettek lajstromáról, Bukarestnek egész sor intézkedést kellett életbe léptetnie.

Hosszú évekig harcolt Románia azért, hogy állampolgárai vízum nélkül utazhassanak Nyugat-Európába. Ahhoz, hogy végül az ország lekerüljön a vízumkötelezettek lajstromáról, Bukarestnek egész sor intézkedést kellett életbe léptetnie.

ĺgy a külföldre utazó román állampolgároknak az oda-vissza megváltott menetjegy, betegbiztosítás, szállásszolgáltatások kiegyenlítését bizonyító papírok, illetve saját tulajdonú személygépkocsi esetében zöldkártya mellett minimális pénzösszeget is fel kell mutatniuk a határ átlépésekor. Ha a volt kommunista országokba utazik, ez az öszszeg legalább napi 50 dollárt, ha pedig a schengeni térségbe igyekszik, napi 100 dollárt kell bemutatnia. És a megfelelő összeggel minimum öt napra kell rendelkeznie.

Élelmesek persze azonnal kifundálták, hogy a szabályokat hogyan lehet kicselezni. Sokan azt vallották, hogy Magyarországra utaznak, ahol a betegbiztosítást államközi szerződés rögzíti, és így mindössze 250 dollárt kellett felmutatniuk a határon. Természetesen sokan akadtak olyanok is, akiknek még ez az összeg is gondot jelentett, hiszen éppen azért utaznának Nyugat-Európába, mert nincs pénzük, állásuk, és ott remélnek munkát találni. A szállítók, akik jövedelmeiket látták veszélyben forogni, azonnal kitalálták a megoldást, és a határon történő felmutatáshoz szükséges pénzt arra a néhány percre csekély jutalék ellenében „kölcsönadták” kuncsaftjaiknak.

Mindennapi jelenetnek számított az utóbbi másfél évben, hogy a busz vezetője sorra magához szólította utasait, és kiszámolta nekik a felmutatandó 250 dollárt, hogy a határ átlépése után ugyanabban a sorrendben ismét szólítsa valamennyit, és visszavegye az összegeket.

Miután azonban a spanyol, a francia és az osztrák hatóságok egyre nagyobb nyomást gyakoroltak Romániára a feketemunkások és bűnözők áradatának megfékezése végett, az utóbbi időszakban egyre gyakrabban megtörtént, hogy egy-egy busznyi utas úgy bukott le, hogy a határőrség valamelyik dolgozója is befizetett az útra. Ilyenkor nem csupán az utasokat fordították vissza a határállomásról, de a szállítócég engedélyét is bevonták.

De mivel a cégek ezt a lehetőséget is igyekeztek kijátszani, és annak köszönhetően, hogy Ausztria a vízumok újra bevezetésével fenyegetőzött, Ioan Rus belügyminiszter nemrég bejelentette: különleges intézkedéseket vezetnek be a határátlépések szigorúbb ellenőrzésére. Kiderült, hogy annak a személynek, aki schengeni országot jelöl meg utazása céljaként, másfajta bélyegzőt ütnek be az útlevelébe, ha persze felmutatott valamennyi előírt papírt és a szükséges pénzt is. A különleges pecsét láttán aztán az osztrákok beengedik. Ha viszont az utas azt jelenti ki, hogy azért nincs betegbiztosítása, kifizetett szállása és több mint 250 dollárja, mert csupán Magyarországra utazik, mondjuk, rokonokhoz, másféle pecsétet kap az útlevelébe, amellyel – ha mégis Nyugat-Európába próbálna jutni – Hegyeshalomtól egyszerűen visszafordítják. Ez könnyen megy majd, hiszen nemsokára valamennyi osztrák határállomáson egy-két román határőr is szolgál majd – ebben egyeztek meg a belügyminiszterek.

Nem kétséges, hogy a szigorítások eredménnyel járnak. Már szeptember végén két nap leforgása alatt a határátlépésre jelentkező 40 ezer személy közül 12 ezret visszafordítottak a román határőrök. Sokatmondó adat az is, hogy a magyar– román határt átlépni kívánó 30790 személy mindössze 63 százaléka folytathatta útját.

Kolozsvár, 2003. október

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?