Uszállyal ütközött egy utasszállító

Moszkva |

<p>Oroszországban az Irtis folyón összeütközött egy uszállyal egy utasszállító hajó szombaton, a balesetnek hat halálos áldozata van az Omszki régió kormányzójának vasárnapi tájékoztatása szerint. Viktor Nazarov arról is beszámolt, hogy a halálos baleset előidézésével gyanúsított Poleszja utasszállító kapitánya megtagadta a vallomást. A ittas férfit őrizetbe vették és bűnügyi eljárást indítottak ellene. A kapitányt a folyami közlekedési szabályok több ember halálát okozó megsértésével gyanúsítják.</p>


    Az orosz közlekedési ügyészség tájékoztatása szerint helyi idő szerint szombat délelőtt Omszktól 10 kilométerre délre a Poleszja kapitánya átadta a kormányzást a 19 éves hajógépésznek. A vízi jármű áttért a menetiránnyal szembeni hajózó sávba és teljes sebességgel ütközött az ott haladó uszállyal. A Poleszja baloldala megsérült, a hajótest kétharmada a víz alá merült.
    Az 1989-ben épített orosz utasszállító hajó és a folyami uszály ütközésekor a helyszínen négyen vesztették életüket, ketten később a kórházban haltak meg. Nyolc utas állapota továbbra is súlyos. Egy asszonyt Moszkvába kell szállítani, hogy megmentsék az életét. Összesen 53 ember, köztük hét gyermek sérült meg a balesetben. A kirándulóhajón három kazah állampolgár is utazott.
    Oroszországban nem ritkák a hajóbalesetek. Tavaly augusztus elsején Szentpéterváron egy sétahajó és egy teherhajó ütközött a Néván. Akkor mindenkit kimentettek, de 2011. július 10-én Kujbisevnél, a Volga folyón 122 ember halt meg a Bulgária sétahajó balesetében. A vízi jármű a viharban oldalára fordult és elsüllyedt. A szakértői vizsgálat egy sor súlyos hibát tárt fel. Az ügyben megvádoltak, közük a folyami kirándulást szervező utazási iroda vezetője, és a Kazanyi régió folyami hajózási felügyeletének parancsnoka elleni per még tart.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?