Unokámmal beszélgetek

Tudod, kicsim, a felnőttek tényleg nagyon furcsák. Amikor elszállnak felettük az évek, és szárnyra bocsátják gyermekeiket, vérmérsékletük szerint gondolni kezdenek arra, mennyire jó lesz, ha majd nagyszülővé válnak. ĺgy volt ez velem is, bár amikor a mamiddal beszélgetve szóba került a gyermekvállalás témája, igyekeztem visszafogni magam. Soha nem unszoltam szüleidet, hogy végre tervezzék már érkezésedet. Elfogadtam, hogy a mai világban a fészekrakás, a karrierépítés feltétele lehet majdani nyugodtabb életfeltételeidnek, boldog gyermekkorodnak.

Egyszer majd elmesélem neked, mekkora öröm járta át a szívemet, amikor édesanyád – aki az én elsőszülött gyermekem – tudatta az örömhírt, áldott állapotban van. Neked biztosan nem lesz furcsa, hogy SMS-ben közölte, mert szerintem számodra az élet természetes tartozéka lesz nemcsak a maroktelefon, hanem más, számomra még ismeretlen műszaki csodagép is. Azt is bevallom majd, hogy attól a boldog perctől kezdve nincs és talán nem is lesz többé egy nyugodt pillanatom sem, mert hiszen félteni kezdtelek benneteket. Jót tett ugyan, hogy a fejlett orvostudománynak köszönhetően láthattam bájos arcocskádat, forgolódó testedet anyukád méhében, de igazán csak akkor nyugszom meg, egy időre legalábbis, amikor néhány hét múlva a karjaimba vehetlek.

Nem tagadom, jó nagyid szeretnék lenni, bár nem sejtem, mi mindent kell tennem a cél eléréséhez. Anyukád persze egyre hangoztatja, hogy elkényeztetésedről szó sem lehet, de hiszen én sem azt tervezem, hogy anyámasszony katonája váljék belőled. Nem elkényeztetni, csupán kényeztetni szeretnélek, hogy tudd: bármi bajjal, gonddal nemcsak a szüleidhez, hozzám is menekülhetsz. Remélem, érezni fogod, hogy én másképp szeretlek, mint apád és anyád, hogy velem másképp lehet majd beszélgetni, vagy olykor cinkosan összekacsintani a hátuk mögött.

Huzamosabb ideje könyvekből próbálom megtudni, miképp válhatnék jó nagyivá, de valahogy nem találom a megfelelő útmutatást. A minap pedig egy zenebolt előtt sétálva jutott eszembe, hogy altatódalokat kell tanulnom. Amikor ezt odahaza bejelentettem, családom tagjai furcsán mértek végig, de aztán Kati, a nagynénéd beszerezte a kottákat, leült a zongora elé, és órákat ad nekem. Ne izgulj, kicsim, majd ha megérkezel és a karjaimban tartalak, tudni fogom, mit kell tennem, nem követhetek el hibát. Érzem, jól megleszünk egymással, bízhatsz bennem.