Az év egyik legszebb ünnepe a karácsony. Az adventtal kezdődő ünnepkör vízkeresztig tart. A középiskolák számára ez az időszak szintén a várakozás és tervezés időszaka. Várják az új diákok jelentkezési íveit, és tervezgetik, vajon hány osztályt és szakot nyithatnak a következő iskolaévben.
Ünnepre várva
Örömmel mondhatjuk, hogy a karvai iskola diákjai itt is méltán helyt álltak, és nagyon szép kompozíciókat készítettek. A három diáklány közül Antal Csilla Negyedről érkezett a karvai iskolába. A most másodéves virágkötő szakos tanuló első alkalommal képviselte az iskoláját. A gyertyatartó elkészítésével II. helyezést ért el. Fábián Anikó, a csoport második tagja, Felsőtúrról érkezett a karvai iskolába. Neki ez volt a második versenye, ugyanis már részt vett tavaly Nyitrán az országos ifjú virágkötők megmérettetésén, ahol gyertyatartójával III. helyezést ért el. A csoport harmadik tagja a marcelházai Keszeg Alexandra volt. Az ízlésesen elrendezett asztaldíszítés is mutatja, hogy Szandi ígéretes tehetség. Szépen kidolgozott munkája a II. helyezést érte el.
Nyílt napok Karván
Az Összevont Kertészeti és Mezőgazdasági Szakközépiskola Karván több mint ötven éve működik. A tanintézet 2006. november 27-től december 1-ig nyílt napokat szervez, hogy az érdeklődő kilencedikesek és szüleik betekintést nyerhessenek az iskola életébe és a virágkötő szakma rejtelmeibe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.