Újjáépül a mostari Öreg híd

Az egyíves híd – ívének legmagasabb pontja 27 méter magasan volt Napokon belül elkezdődik a horvát–bosnyák háborúban felrobbantott, s a Csontváry által oly emlékezetesen megörökített mostari híd újjáépítését. Első nekifutásként hozzálátnak az acélállvány szereléséhez, majd következik az egyedülálló szépségű Öreg híd ívének megépítése.

Tény, hogy egy háborúnak nemcsak emberáldozatai vannak, hanem pusztulásra ítéltetnek az emberiség kulturális vagy művészeti örökségei is. Fájdalom, de sok más műemlék mellett ez történt a délszláv háború idején a mostari Öreg híddal is, amelyet az UNESCO egy dokumentuma háborús áldozattá nyilvánított. A híd a magyarok szívéhez is közel állt, szépségét Csontváry Kosztka Tivadar örökítette meg 1903-ban. A festmény ma Pécsett a Janus Pannonius Múzeumban látható.

Az Öreg hidat 1566-ban Hajrudin, a neves török építész, az isztambuli Kék mecset építőjének tanítványa tervezte. Az egyíves híd – ívének legmagasabb pontja 27 méter magasan volt – építészetileg egyedülálló megoldás volt a maga korában. Túlélte a török elleni harcokat, a világháborúkat, de nem menekülhetett az esztelen pusztítástól. A horvát–bosnyák háborúban 1993. november 10-én a horvát hadsereg a hidat a Neretvába ágyúzta, és súlyosan megrongálta a két végén álló XVII. századi tornyokat is.

A háború után a két partot egy ideiglenes gyaloghíddal kötötték öszsze. A folyóba zuhant darabok földerítését a magyar műszaki alakulat könnyűbúvárai végezték, és tevékenyen részt vettek kiemelésükben is. Tárgyalások folytak róla, hogy a Hídépítő Rt. végzi az újjáépítést, a cég szakemberei a helyszínen is többször megfordultak, ám a munkát végül 2002-ben négytagú konzorcium kezdte meg egy török cég vezetésével.

Az újjáépítés gondolata a rombolás után rögtön megszületett, és amint lehetett, szakértők hozzá is fogtak az előkészületekhez. Ebben oroszlánrésze volt egy francia építészmérnök által Mostarban működtetett szakmai műhelynek, ahol a történelmi, technikai kutatómunkát végezték. Ez nem volt könnyű feladat, mert az egykori hídtervező után semmilyen eredeti tervrajz, leírás nem maradt fenn. A fellelhető dokumentumok többsége az előző helyreállításról, az 1970-es évekből származik. Kutattak Zágrábban, Belgrádban és Dubrovnikban is. Az építkezés idejében csupán néhány leírásra leltek, amelyben megemlítik a hidat. A munkához segítséget nyújtottak török történészek is, akik az oszmán archívumot kutatták Ankarában és Isztambulban. Ott találtak néhány levelet az építkezés körüli időből, amelyben megemlítenek egy fahidat, amely 1450-ben gyakorlatilag ugyanott állt, ahol azután a kőhíd.

Az eredeti híd építésekor a kötőanyagok szerepe másodlagos volt, mert a boltívet az egymásnak feszülő kövek tartották meg. Többfajta követ használtak, ezért a kutatók kőfajtákkal is ismerkedtek, de tanulmányozták a fémből készült elemeket is. Leírások híján megpróbálták megérteni, hogyan csinálhatták ezt a XVI. században, próbálták követni az építők logikáját.

A tervek alapján a megtalált, a folyóból kiemelt köveket megszámozták, kirakták, hogy ezzel tudják az eredeti állapotot visszaállítani. A hiányzó darabokat hagyományos módon faragott kőtömbökkel pótolják, amihez a mestereket a francia kormány 200 ezer eurós támogatásával létrehozott kőfaragó iskola biztosítja. Január közepén kezdik az acélállvány szerelését, és ezzel befejeződik minden előkészület a híd ívének megépítéséhez.

A város élni akarásának egyik biztos jele az augusztusban megrendezett hídugró verseny. Ezt több mint négyszáz éven át a világ legszebb ugródeszkájáról, az Öreg hídról mutatták be a bátor fürdőzők, és a verseny nem szünetelt a háború éveiben sem. Augusztusi ottjártunkkor a verseny előtti hétvégén a megmérettetésre készülő fiatalok 10 euróért mutatták be közel 30 méteres ugrásukat a smaragdzöld Neretvába.