Újból lesújtott a rém

Washington. Mellbe lőttek egy férfit tegnap reggel egy buszmegállónál Washington egyik északi elővárosában, Montgomery megyében. Az első feltételezések szerint a környéket rettegésben tartó sorozatgyilkos 13. áldozatáról lehet szó.

A férfit egyetlen lövés érte néhány perccel hajnali 6 óra előtt, még a reggeli sötétségben, egy buszmegállóban a Connecticut Avenue-n, ugyanabban a körzetben, ahol a washingtoni rémként emlegetett titokzatos merénylő három héttel ezelőtt terrorizálni kezdte az amerikai főváros térségét. A meglőtt férfit helikopteren egy közeli baleseti kórházba szállították, állapotáról semmit sem tudni. Az orvlövész eddig tizenkétszer sújtott le az amerikai főváros térségében: kilenc embert megölt, és hármat megsebesített. A rendőrség mindazonáltal első közléseiben még túl korainak tartotta azt mondani, hogy a sorozatgyilkos újabb akciójáról van szó, bár abban a körzetben már ötször lecsapott a rém. A merénylet után a rendőrség több tucatnyi utcát zárt le a térségben, megbénítva a Washington környéki gyorsforgalmi gyűrű jelentős részét is a reggeli csúcsforgalom idején. Szakértők rámutatnak, hogy a mostani támadás nem teljesen illik bele az orvlövész eddigi merényleteibe, mert például az még soha nem sújtott le ilyen kora hajnali órában. De igaz az is, hogy a rém már többször változtatott gyilkosságainak sémáján és például a múlt szombaton először sújtott le hétvégén, azután, hogy a sajtó felfigyelt arra: az amerikai főváros térségét rettegésben tartó lövések korábban mind munkanapokon dördültek el.

Nincs köze a washingtoni orvlövész gyilkosságsorozatához annak a két, közép-amerikai származású férfinak, akit hétfőn őrizetbe vett az amerikai rendőrség a virginiai Henrico megyében. Kiderült a mexikói, valamint guatemalai férfi kihallgatásán, hogy a gyanúsnak tűnő személyek egyszerűen csak „rosszkor voltak, rossz helyen”, de semmi közük a washingtoni rémhez. Két illegális bevándorlóról van szó, akiket most kiutasítanak az hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?