A zeneipar Európa-szerte megpróbálja visszaszorítani az illegális zeneletöltéseket, és ennek érdekében minden létező jogi eszközt bevet.
Újabb támadás a fájlcserélők ellen
Az akció célországai között van Portugália, ahol az elmúlt négy évben 40 százalékkal csökkent a CD-eladások száma, főként a fájlcserélők elterjedése miatt. Az IFPI szerint eljárás indult többek között egy brit postás, egy finn ács, egy cseh IT-menedzser és egy német bíró ellen is. „Az esetek nagy részében 20 és 35 év közötti férfiak ellen indult eljárás, illetve olyan szülők ellen, akik nem fordítottak elég gondot gyermekük nevelésére és a figyelmeztető felhívásokra” – fogalmaz az IFPI közleménye.
Az olasz hatóságok például eddig hetvennél is több számítógépet foglaltak le a fájlcserélők ellen indított összehangolt támadás keretében, ám a közlemény szerint az akció elsősorban „a feltöltők” ellen irányul, tehát azon személyek ellen, akik nagy mennyiségű, szerzői jogi védelem alatt álló zenét osztanak meg a fájlcserélő programokon.
Az IFPI szerint ugyan a legális letöltések piaca szárnyalt 2005-ben, mégsem sikerült megállítani a CD-eladások hanyatlását (ez világszerte 3 százalékkal csökkent az előző évhez képest). Ehhez kapcsolódik egy brit közvélemény-kutató cég, az XTN felmérése, melynek során ezer embert kérdeztek meg arról, mi lenne a leghatékonyabb módja annak, hogy még többen szokjanak rá a legális letöltésekre a fájlcserélők használata helyett. A BBC által idézett felmérés szerint a többség úgy gondolja, hogy perekkel való fenyegetőzés helyett a CD-árak csökkentése és a könnyen használható üzleti szolgáltatások jelentenék a megoldást. (o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.