Új úti cél után néznek az európai turisták

Az ázsiai szökőár sújtotta régiónak létérdeke, hogy viszonylag rövid idő alatt visszahódítsa a térség szerelmeseit, akik vagy úgy döntöttek, hogy elhalasztják a téli vakációt, vagy más úti cél után néztek.

A televíziózás technikai fejlődése, az internethasználók körének dinamikus bővülése jelentősen javított a segélygyűjtő akciók hatékonyságán. A katasztrófáról készült, sokszor a végletekig naturalista képsorok azonban minden kedvezménynél és akciónál jobban befolyásolták az utazás gondolatával foglalkozók döntéseit. „Dupla csapást“ jelenthet, ha a szökőár sújtotta országokról szóló nem megfelelő tájékoztatás hatására a turisták elkerülik a régiót – figyelmeztette néhány nappal ezelőtt elsősorban a világsajtó munkatársait Francesco Frangialli, a Turisztikai Világszervezet (WTO) főtitkára.

A tét nem kicsi. A WTO statisztikái szerint a szökőár által érintett 12 ázsiai ország a világ turistaforgalmának 4 százalékát adja, 2003-ban összesen 31 millió turista 23 milliárd dollárt költött a térségben. De hiába a 2004-es év első felében tapasztalt 37 százalékos forgalomnövekedés, a szökőár elmosta a turizmus szép kilátásait is.

Pedig az utaztatók képviselői igyekeznek hangsúlyozni, hogy még a katasztrófa által érintett országok is csupán egy-egy körzetről kénytelenek turisztikai szempontból hosszabb vagy rövidebb időre lemondani. Többségükben bőven van olyan üdülőhely, mely képes a „kiesők“ helyére lépni, mégis sokaknak kedvét szegi a tudat, hogy egy katasztrófa sújtotta térség közelében kellene üdülniük.

Akadnak azért olyanok, akik ragaszkodtak korábbi tervükhöz, és komolyan vették a „Turistát küldj, ne segélyt!“ szlogent. A leginkább kontinensünk nyugati felén egyre népszerűbb hitvallás szerint ugyanis azzal lehet a legtöbbet segíteni a bajba jutott országokon, ha a kétes hatékonysággal elköltött segélyek helyett azon a csatornán keresztül próbáljuk felfrissíteni az érintettek gazdaságát, amely a katasztrófa előtt is egyik legfőbb bevételi forrásuk volt.

Közvetetten érintve

Vannak olyan, a katasztrófa sújtotta térségtől távol eső üdülőhelyek is, melyeket a szökőár szárazon hagyott ugyan, ám semmiképpen sem érintetlenül, ha hatásait vizsgáljuk. A legnagyobb károkat szenvedett Phuketre tartó járatok törlése miatt például a Dubaiba irányuló üdülések kivitelezése is jóval nehezebb, hiszen eddig sok esetben ugyanaz a chartergép vitte a nyaralókat a thaiföldi üdülőparadicsomba, mint amelyik az emírségek fővárosába az arab világ szerelmeseit.

Irány Kuba

A Délkelet-Ázsiába igyekvők legnagyobb része tehát vagy úgy döntött, hogy elhalasztja a nyárias éghajlatra tervezett téli vakációját, vagy más célpont után nézett. Az új helyszín kiválasztásában az utazási ügynökségek tapasztalatai szerint a többség számára az éghajlat volt a legfontosabb, no meg a kellemes tengerpart és az, hogy a helyiek barátságosak legyenek.

Mindezek alapján a legtöbben a Karib-tenger felé vették az irányt. Különösen megnőtt a Kubában lazulni vágyók száma, de sok turista kárpótolja magát elmaradt dél-ázsiai utazásáért Mexikóban, Kenyában és még a Tanzániához tartozó Zanzibár szigetén is. Az érintett társaságok számára a legnagyobb gondot a kapacitás-átrendezés jelenti. A legtöbb ügynökség arról számolt be, hogy ha összefognak, akkor egy-egy új járat megszervezésével az utaztatást még meg lehetne oldani, a szálláshelyek számának növelését viszont aligha.

A csillapíthatatlan kereslet kielégítése érdekében így az is elképzelhető, hogy akár egy hónappal is megnyúlik a „meleg éghajlatok“ szezonja. Jelenleg legalábbis éppen az a szakmán belül zajló tárgyalások célja, hogy egészen március közepéig kitolják a trópusi éghajlatokra szervezett utazások határidejét. Sokkal tovább nem lehet, ezeken a területeken ugyanis tavasszal egyre melegebbé, az európaiak számára egyre kevésbé elviselhetővé válik a hőmérséklet, egyes helyeken ráadásul jelentősen nő a hurrikán veszélye. (f-net)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?