Új Mars-kutató program indul 2020-ban

Washington |

<p>A Curiosity marsjáró bebizonyította, hogy volt lakható övezete a vörös bolygónak, ahol a NASA 2020-ban újabb programot indít az esetleges hajdanvolt élet nyomainak felkutatására.<br />&nbsp;</p>

 "Két alapvető kérdésünk van: először is azt szeretnénk tudni, hogy a Mars alkalmas volt-e valamilyen életformára. Másodsorban pedig arra vagyunk kíváncsiak, volt-e ténylegesen valamilyen élet a Marson" – mondta keddi sajtótájékoztatóján John Grunsfeld, az amerikai űrhajózási és űrkutatási ügynökség tudományos részlegének egyik vezetője.
    "A Curiosity már megadta a választ az első kérdésre: tudjuk, hogy a Marson volt életre alkalmas környezet. Most a második kérdésre várjuk a választ, és a 2020-as Mars-program lesz a következő szakasz: megtalálhatók-e egy esetleges hajdanvolt élet nyomai" – tette hozzá.
    A Marsra 2012-ben leszállt Curiosity által végzett kőzetelemzések néhány hónapja bebizonyították, hogy több milliárd éve léteztek a Marson az élethez szükséges feltételek. Ebben a szakaszban azonban semmi sem utal arra, hogy valóban voltak-e mikroorganizmusok a vörös bolygón.
    A Curiosity műszerei nem alkalmasak az élet kimutatására, ezért kezdtek a NASA kutatói egy újabb Mars-misszió kidolgozásába. A hét év múlva a Marsra küldött kutatójármű "karosszériája" ugyanolyan lesz, ugyanúgy hat keréken gördül majd, mint a Curiosity, azonban igen pontos optikai berendezésekkel, így mikroszkóppal lesz felszerelve, amely más technológiákkal együtt lehetővé teszi a különösen érdekes minták igen pontos kiválasztását, elemzését és egy kis kapszulában történő tárolását.
    Amennyiben találnak korábbi életre utaló nyomokat, a kapszulát visszaszállítják a Földre. A tervek szerint legfeljebb 31 mintát tartalmazó kapszula visszajuttatásának módszerein még dolgoznak.
    A programon január óta dolgozó 19 tudósból álló csapat több mint 150 oldalas jelentést állított össze.
    Az élet nyomainak kutatásán kívül a program keretében kipróbálhatnak több olyan technológiát is, amelyeket később űrhajósoknak a Marsra juttatásakor kívánnak felhasználni. Az Egyesült Államok körülbelül húsz év múlva tervezi az első Mars-utazást.
    A 2020-as Mars-program költsége 1,5 milliárd dollár (több mint 342 milliárd forint), a Mars-járó célba juttatásának költségeit nem számítva.
    Az Európai Űrügynökség (ESA) 2018-ban indítja ExoMars nevű saját robotját a vörös bolygóra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?