Továbbra sem léphetnek be nők a világ legrégebbi tekeklubjába

London |

<p>Továbbra sem kíván nőket látni soraiban a világ minden bizonnyal legrégebbi gyeptekeklubja, az angliai Chesterfield Bowling Club, amelynek történetét egyes források 1294-ig, néhányan azonban még régebbre, a 12. századig vezetik vissza.</p>

Erről a derbyshire-i egyesület egyik korábbi tagja tájékoztatta a brit sajtót. A neve elhallgatását kérő férfi elmondta, e "soviniszta hozzáállás" miatt lépett ki a klubból. Pedig a patinás egyletnek a pénze fogyóban, a tagsága pedig elöregedőben van, a nők csatlakozása révén azonban biztosítani lehetne a jövőjét - tette hozzá. Javaslatot is tett erre, de lehurrogták. "Azt mondogatják, ebben a klubban mindig is csak férfiak voltak, nőknek nincsen helyük" - fogalmazott a Derbyshire Times című lap szerint.

A tagság jelenleg hozzávetőleg 50 főt számlál.

Nemrég azért szavazásra bocsátották a kérdést az egyik ülésükön, de a játékosok kétharmada elutasította a nők felvételét. A klub igen jutányos összegért, évi kétezer fontért bérli a chesterfieldi önkormányzattól a belvárosi gyepet, amelyen játszanak, s ez a névtelenül nyilatkozó egykori tag szerint azt jelenti, hogy az adófizetők olyan szervezetet támogatnak, amelynek tagsági politikája nyíltan diszkriminatív.

A gyeptekeklub egyik képviselője hangsúlyozta, hogy hagyományosan csak férfiak tartoztak soraiba. "A nők tagságának kérdését nemrég megvitattuk, és a játékosok megfelelőnek tartották a jelenlegi helyzetet" - mondta, egyúttal cáfolta az anyagi nehézségekről szóló híreket, mint ahogy azt is, hogy nőellenesek.

A klub jelezte, a szavazás eredménye ellenére nem zárja ki, hogy a jövőben nőket is felvegyen, még nem tettek pontot az ügy végére, visszatérnek rá. 

Azzal a sajtónak kitálaló forrás is egyetértett, hogy az egyesület nem szexista, egyszerűen csak maradi. "Egyesek nagyon régimódiak közülük, 20-30-40 éve tagok, nem akarnak változásokat. Néhányan halálra rémültek attól, hogy esetleg nők is csatlakozhatnak" - panaszolta a BBC szerint.

Megjegyezte azt is, hogy a maga 66 évével ő a suhancok közé tartozott, a legtöbben a hetvenes és a nyolcvanas, de vannak páran, akik a kilencvenes éveiket tapossák. Ő egyébiránt most már egy olyan egyesületben hódol gyeptekeszenvedélyének, amelyben nők is vannak. "Minden alkalommal legyőznek, de egyáltalán nem bánom" - mondta. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?