TOP AGRO megmérettetés kilencedik alkalommal

Minden év augusztusában mérleget vonnak a mezőgazdasági termelők és az élelmiszergyártók. Immár hagyománnyá vált, hogy Agrokomplex szakkiállítás idejére időzítik a Top Agro, azaz a legjobb hazai agrárvállalkozók és a Legszebb határért elnevezésű versenyek eredményhirdetését is.

Az aszály, a tartós sertéspiaci válság és az európai uniós követelményrendszerre való felkészülés az EU-csatlakozás előtti utolsó évben alaposan rányomták a bélyegét a szlovákiai mezőgazdaság és a feldolgozóipar 2003-as évi eredményeire. Hűen tükrözik ezt a Top Agro 2003, azaz a legjobb agrárvállalatok versenyének legfrissebb eredményei is, amelyeket a napokban hoztak nyilvánosságra. A megmérettetést immár hagyományosan a földművelésügyi minisztériummal karöltve a Szlovákiai Agrárújságírók Klubja hirdette meg. A termelők által megküldött adatokat pedig a pozsonyi Agrárgazdasági Kutatóintézet (VÚEPP) szakemberei értékelték, s állították fel bonyolult számításaik alapján a legjobb cégek rangsorát.

A listát böngészve szembeötlik, hogy több dél-szlovákiai agrárvállalkozó, aki korábban a Top Agro verseny hagyományos részvevőjének, sőt díjazottjának számított, fel sem került a legjobb cégek legfrissebb toplistájára. A pozsonyi kutatók indoklása szerint az aszály és a mind jobban nyiladozó árolló okozta bevételkiesés olyan mértékű volt, hogy sok – korábban évekig nyereséges cég – veszteséggel zárta a tavalyi gazdálkodását. (Néhány cégvezető négyszemközti beszélgetés során azonban azt is bevallotta, hogy a mínusz mögött tartalékképzés is található, ami az EU-csatlakozás előtti évben érthető és logikus lépésnek számít.) Ugyanezen okoknál fogva az idei toplista a szokásosnál lényegesen rövidebbre sikeredett: amíg ugyanis a korábbi években az agrárközgazdászok a száz legjobb vállalkozás toplistáját állították fel, addig a 2003-as eredményeket összegző céglista csak hetvenöt vállalkozásra terjed ki. Annál örömtelibb viszont, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyek a tavalyi nehéz gazdálkodási körülmények ellenére nyereséget tudtak felmutatni, s mi több, a korábbi évekhez hasonlóan most is legjobbak közé verekedték be magukat. Feltétlenül említést érdemel a tósnyárasdi és a javorinkai szövetkezet, a nemesócsai Megart, az izsai Dumet, a királyrévi Agrostaar, az ifjúságfalvi Agroreal, a zöldségtermesztők közül pedig a lekéri Kovacs Agro vagy a hidaskürti Horváth Péter és társai.

A Top Agro keretében külön kategóriában mérhették össze erejüket az élelmiszergyártók. Múlt évi gazdasági eredményeiket alaposan lerontotta az a tény, hogy „életbemaradásukért“ számos, az EU-csatlakozással összefüggő közegészségügyi és állat-egészségügyi előírást kellett teljesíteniük. S bár az EU-s követelményrendszerre jobbára minden gyártó évek óta készült, a csatlakozás előtti utolsó évben felmerült beruházási, korszerűsítési költségek alaposan rontottak gazdasági eredményeiken.

A maximális elérhető pontszám 296 volt. Ennek fényében mindenképpen kiemelkedőnek számít az őrsújfalui „újonc“, Pint Mária magángazdálkodó vagy az udvardi Ivan Gombár teljesítménye. Az előbbi a 2003-as verseny abszolút győztesévé tornázta fel magát. A pontszámokat azonban több év eredményeit összehasonlítva kell értékelni – ajánlják az agrárgazdasági kutatóintézet elemzői.

A mezőgazdaságnak nem csupán értékteremtő szerepe van. Ám mivel a Top Agro verseny kizárólag a gazdasági eredményeket értékeli, a szlovákiai agrárújságírók – az EU-ban mind divatosabb multifunkcionalizmust szem előtt tartva – meghirdették a Legszebb határért versenyt is. Ebben a mezőgazdasági, vidékfejlesztési szakemberekből, agrárökológusokból és újságírókból álló értékelők a gazdasági eredményeken túl az összképre is kíváncsiak voltak. Azaz nem csupán a cég székházára és közvetlen környezetére, hanem arra is, hogy miként művelik a mezőgazdasági földterületet, milyen a termesztett növények állaga, találhatók-e veszélyes, esetleg allergiát okozó gyomok a parcellákban vagy azok szélén esetleg a permetezőgépek által kezelhetetlen sarkakban, kaszálják-e a parcellák szélét, tisztítják-e az árkokat, rendben tartják-e a trágyalerakó telepeket vagy a mezei utakat stb. Örömteli, hogy idén is több dél-szlovákiai termelő nevezett be e versenybe. Mivel az értékelők minden cégbe ellátogattak, és a látottakat videóra felvették, így döntésük objektivizmusáról az Agrokomplex látogatói is meggyőződhetnek. A több órás anyagból készített filmet ugyanis a nemzetközi szakkiállításon is bemutatják. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?