Több országban démonizálják az ateistákat egy tanulmány szerint

Genf |

<p>A vallásosság globális visszaszorulásával párhuzamosan egyes országokban a kormány megpróbálja úgy beállítani az ateistákat és a szekularizáció híveit, hogy veszélyt jelentenek a társadalomra, sőt van, ahol egyenesen terroristáknak bélyegzik őket - olvasható a Nemzetközi Humanista és Etikai Unió (IHEU) szerdán megjelent jelentésében.</p>

A szervezet rámutat arra, hogy olyan muzulmán országokban, mint Szaúd-Arábia, Malajzia vagy Egyiptom egyes közéleti szereplők "gyűlöletkampányt" folytatnak azok ellen, akik megtagadják a többségi, illetve az államvallást. "Az országok túlnyomó többsége nem tiszteli az ateisták és a szabadgondolkodók ENSZ-szerződésekben lefektetett jogait", és van 13 olyan ország - mind muzulmán -, amely a legsúlyosabb bűnök között tartja számon a hit elhagyását és az istenkáromlást.

Egyes országokban - mint például Oroszországban - ahol a kommunista ideológiát felváltotta a hagyományos ortodox kereszténység, előfordul, hogy az ateista nézetek bármilyen nyilvános kifejezését azonosnak ítélik meg az istenkáromlással és büntetik.

A minden évben az Emberi Jogok Nemzetközi Napján, december 10-én kiadott Jelentés a gondolatszabadságról című dokumentum idei megállapításai között szerepel, hogy tavaly ugrásszerűen megnőtt azoknak a tisztségviselőknek és politikai vezetőknek a száma, úgy ágállnak a nem vallásos emberek ellen, hogy azt általában gyűlöletbeszédnek tekintik. Ez széles körben elterjedt a muzulmán országokban, ahol a nem vallásos filozófiát követő aktivisták kiemelkedő szereplői voltak az "arab tavasz" forradalmainak - olvasható a jelentésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?