<p>Titokzatos betegségben szenved több mint kétszáz lány egy kolumbiai kisvárosban, szüleik attól tartanak, hogy ez annak a méhnyakrák elleni oltásnak a mellékhatása, amelyet az utóbbi hónapokban kaptak a fiatalok.</p>
Titokzatos betegségben szenved több száz kolumbiai lány
Bogota |
A betegség tünetei ájulás, végtagzsibbadás és fejfájás. Vannak, aki szerint tömeges hisztériáról van szó az ország északi részén, a Karib-tenger partján fekvő, 95 ezer lakosú El Carmen de Bolivarban, de sok szülő úgy gondolja, hogy a Gardasil oltás okozza ezt. A városban szerdán békés tüntetést rendeztek a lakosok, és követelték az ügy alapos kivizsgálását. A város polgármestere az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az első esetek május végén jelentkeztek, és számuk azóta folyamatosan nő. A múlt hétvégén már 120 lányt kellett a helyi kórházba szállítani, ami túlterheli az intézményt. Egyik beteg sincs életveszélyben és azóta mindegyiküket hazaengedték - mondta. A városban már jártak országos egészségügyi szakértők, és vérmintákat vettek, felmérték, milyen környezeti veszély áll fenn, majd közölték, hogy nincs bizonyíték az oltóanyag káros voltára. A Gardasilt kiterjedten tesztelték, és a világon mindenütt ismerik - tették hozzá. Kolumbiában 2,9 millió nőt oltottak be vele. Kolumbiában évente több mint háromezer nő hal meg méhnyakrákban. A Merck gyógyszergyártó cég latin-amerikai kommunikációs igazgatója közölte, hogy a cég minden oltóanyaga - így a Kolumbiába szállítottak is - megfelelnek a szükséges minőségi és biztonsági követelményeknek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.