Illusztráció
Tigris sebesített meg egy állatvédőt Arizonában
Súlyosan megsebesítette egy állatmentő szervezet alapítóját egy bengáli tigris az egyesült államokbeli Arizonában.
Jonathan Kraft korábban Las Vegasban lépett fel és ő volt az első, aki beszüntette a nagymacskák szerepeltetését a showműsoraiban. Ő alapította 1995-ben a Keepers of the Wild nevű szervezetet, amely egzotikus állatok számára tart fenn menhelyet Arizonában
Kraft éppen egy jégesővel és villámlással kísért viharban próbált segíteni néhány állaton még hétfőn, amikor egy nyitva felejtett kapun kiszökött a Bowie nevű tigris és megtámadta.
A 11 éves nagymacska több sebet is ejtett fogaival a férfin, aki kórházba került és teljes felépülése hónapokig is eltarthat.
A tigrist nem altatják el, mert Jonathan Kraft szerint "emberi hiba" miatt történt a baleset. Mint elmondta, nem figyelt a tigris viselkedésére, csak azzal volt elfoglalva, hogy a riadt állat biztonságba kerüljön a viharban. "A másodperc töredéke is elég egy fogságban tartott állatnak, hogy visszatérjen ösztönös viselkedéséhez" - fogalmazott Kraft napokkal az eset után.
Az arizonai tigrisbaleset két nappal azután történt, hogy a kansasi Topeka állatkertjében egy szumátrai tigris megsebesítette gyakorlott gondozóját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.