Annak idején nem volt annyi főzőcske a tévében, mint manapság. Sőt annyi tévécsatorna sem. A szocialista tévék nem közvetítettek burzsoá életre szoktató nyugati filmeket, és persze érdektelennek vélt konyhai műsorokat sem sugároztak.
Tészta Torriani módra
Egy közkedvelt műsorban – úgy a hetvenes évek elején lehetett – színészek, énekesek készítették el kedvenc falatjukat a stúdió konyhájában. Semmire sem emlékszem már, csak Vico Torriani, a német nyelvterületen akkor nagyon népszerű svájci színész-énekes sonkás tésztájára, amely azóta is a család egyik kedvenc étele. Az akkor ismert magyaros túrós csusza, olasz spagetti, a pozsonyi ómama grízes nudlija és káposztás cvekedlije mellett igazi újdonságnak számított a svájci sonkás tészta, amely néhány perc alatt elkészíthető.
Urbán Gabriella, az Új Szó szerkesztője
Svájci sonkás cvekedli
Hozzávalók:
Egy csomag tészta, 40 dkg sonka, egy konzerv gomba, egy doboz tejföl, só, bors, sajt
Elkészítése:
Kifőzünk egy adag tésztát (legjobb a kocka), leöblítjük hideg vízzel, belerakjuk egy nagyobb lábasba, hozzáteszszük a kis kockákra vágott prágai vagy füstölt sonkát, egy konzerv gombát (de lehet hagymán dinsztelt friss gomba is), ráborítunk egy doboz tejfölt. Sózzuk, borsozzuk, mindent jól összekeverünk, majd a tésztát kiborítjuk egy nagyobb tepsibe. Megszórjuk reszelt sajttal, és az egészet jól megsütjük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.