Tersánszky új könyvtára

Nagybánya. A Tersánszky Józsi Jenő nevét viselő könyvtár megnyitóját eredetileg március 15-re, vagyis a mai napra tervezték, ám később március 19-re, az író névnapja időpontjára halasztották.

Nagybánya. A Tersánszky Józsi Jenő nevét viselő könyvtár megnyitóját eredetileg március 15-re, vagyis a mai napra tervezték, ám később március 19-re, az író névnapja időpontjára halasztották. A Tersánszky-könyvtár könyvállománya egyelőre hozzávetőlegesen 10-11 ezer, részben még feldolgozás alatt álló kötet, így nagybányai viszonylatban is a kiskönyvtárak közé tartozik. Egyedülálló értéke azonban, hogy szinte kizárólag magánadományokból sikerült összegyűjteni, több értékes magánkönyvtár régi könyv- és folyóiratállománya gazdagítja. Modern számítógépes nyilvántartás segíti a keresést és az olvasók eligazodását, ugyanakkor CD-ken és számítógépeken tárolt elektronikus kiadványokban (pl. lexikonok) és internetes adatbázisokban is lehetséges a keresgélés, s fénymásolásra, illetve dokumentumok (szövegek, képek) kinyomtatására is lehetőség van. A Teleki Magyar Ház könyvtára része a Teleki-kártyarendszer keretében kínált szolgáltatásoknak, tehát a Teleki-klub tagjainak kiemelt kedvezményeket kínál. (BÚSZ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?