Tengeri Csernobil és osztrigák

Nejlonzsákokba gyűjtik az olajjal szennyezett homokot a francia tengerpartonRegis Duvignau felvételeÁm a termék – ki tudja, meddig – zárlat alá került: Tauziát és a környék 350 kisebb-nagyobb vállalkozását egyaránt sújtja a (prefektúrán meghatározatlan időre elrendelt) halászati-értékesítési tilalom.

A november közepén elsüllyedt Prestige tankerből kiömlött olajszennyeződést a tengeráramlatok – a spanyolországi Galíciától több mint ezer kilométert megtéve – másfél hónap alatt elhozták Franciaország atlanti partvidékének délnyugati részére is. Kétszáz kilométeres szakaszt – közte a francia osztrigatermelés tíz százalékát adó Arcachon-medencét is – elborítottak az orrfacsaró bűzt árasztó, hol tíz-húsz centis labdacs, hol egy-két méter átmérőjű óriás palacsinta formájú fekete foltok.

A francia jobbközép kormány felkészült ugyan a beharangozott veszedelemre, a súlyos környezeti károkkal fenyegető szennyezés azonban a vártnál nagyobb mértékben sújtotta a tengerparti településeket. A Raffarin-kabinet eddig ötvenmillió eurót, tucatnyi hajóból álló, olajfoltfogó hálókkal felszerelt flottát, valamint a tisztítási munkálatokra több mint ötszáz katonát, polgári védelmist, tűzoltót és munkagépeket mozgósított. A helyiek szemében mindez kevésnek tűnik.

– Legalább ötezer ember kellene a strandok fertőtlenítésére és tisztítására. A Prestige-ügy felér egy tengeri Csernobillal. Kérdem én, hol van Európa, mikor vetnek véget az esztelen pusztításnak? – fakad ki Michel Samarcelli, Lege-Cap-Ferret polgármestere, aki tisztában van azzal is, hogy az elkövetkező hetekben a dagály újabb és újabb, mérgező hatású olajmocsokkal boríthatja be a település húsz kilométeres strandszakaszát.

A 2004-es belépésre meghívott kelet-európai tagjelöltek saját tapasztalatukból tudják, hogy a környezetvédelem az egyik legfontosabb EU-témakör. A végzetes tankerbalesetek és az azokat követő környezeti károk kezelése azonban nemzeti hatáskörbe tartozik. Bár az Erika 1999. decemberi bretagne-i hajótörése, a francia régióban az elmúlt húsz év legsúlyosabb ökológiai katasztrófája nyomán többször felvetődött egy közös szolidaritási alap létrehozása – egyelőre csekély eredménnyel.

A Prestige-ügy francia, spanyol és portugál károsultjainak a Fipol elnevezésű, a szénhidrogéntermékek szállításában érdekelt államok által létrehozott kormányközi alap hivatott jóvátételt fizetni. E címszó alatt a Fipol legfeljebb 184 millió eurót folyósíthat, vagyis – akár tetszik, akár nem – az érintett országoknak osztozkodniuk kell. A 77 ezer tonna nehézolajat szállító Prestige katasztrófája által legsúlyosabban érintett Spanyolország környezetvédelmi minisztere, Jaume Matas Palou legalább 135 millió euróra becsülte az ibériai államot ért károkat – papíron a franciáknak és a portugáloknak így nem sok marad.

A Fipol a három évvel ezelőtti Erika-botrány után 184 millió euróról ugyan 270 millióra emelte a káralap felső határát, a változtatás azonban csak idén novembertől lép életbe. Miközben a spanyol hatóságok az ökológiai károk mellett a szárazföldre kényszerült galíciai, asztúriai és baszkföldi halászok teljes kártalanítását követelik, Philippe de Villiers, a vendée-i közgyűlés elnöke a Fipollal akarja finanszíroztatni azt a négyszáz fős, „fizetett önkéntes” egységet, amelyet a homok borította strandok megtisztítására vetnének be.

Az Európai Bizottság – és annak energetikai-szállítási biztosa, Loyola de Palacio – új előírásokkal bombázza a tagállamokat, ám az Erikához és a Prestige-hez hasonló, „úszó szemetesként” emlegetett tankerek eltűnésére még várni kell. A szimpla hajótestű olajszállítók kivonásának határidejét 2007-ről csupán 2005-re módosították. Szintén ettől az évtől kell a roncstelepre küldeni a 23 évesnél idősebb hajókat. De Palacio szerint a tengeri flották „átfésülése” kedvező hatással lesz az európai hajóépítő-iparra, amelynek termeléskapacitása kihasználatlan. Az utóbbinak az elkövetkező években legalább hatvanmillió tonna áru szállítására képes, modern duplatestű armadával kellene pótolnia a kiszuperálásra kerülő áruszállító tengerjárókat.

Az állat- és növényvilágot egyaránt pusztító olajszennyeződések felelőseinek igazságügyi elszámoltatásához viszont nincs kész menetrend. Miután a Prestige szennye elérte Franciaországot, Jacques Chirac köztársasági elnök példás büntetéseket követelt a „tengeri gazfickók”, vagyis az úszó szemeteseket birtokló, üzemeltető, biztosító és azoknak hajózási engedélyt kiadó társaságok ellen. „Gondatlanságból elkövetett tenger- és környezetszennyezésért” azonban nem létezik EU-szinten harmonizált büntetőtörvénykezés. Loyola de Palacio javaslatára a tizenötök csak most kezdenek hozzá a nemzeti törvénykezések összehangolásához. Aligha valószínű tehát, hogy a Prestige spanyol börtönben ülő görög kapitánya, illetve a hajó görög érdekeltségű tulajdonosai hamarosan francia büntetőbíróság elé kerülnek.

A görög szál amúgy is kényes: miközben 2003. első felében Athén tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét, a Chirac célkeresztjében lévő „úszó szeméttartályok” jelentős része görög érdekeltségű, de londoni székhelyű társasághoz tartozik. A spanyol Loyola de Palaciónak és az Európai Tengerhajózási Biztonsági Ügynökség hamarosan kinevezésre kerülő igazgatójának kifinomult diplomáciai érzékre lesz szükségük ahhoz, hogy – a nemzeti érdekek nyomásának ellenállva, de a háborgó nyugati közvéleményt megnyugtatva – kézzelfogható eredményeket mutassanak fel.