Távoltartási rendelet Dennis Hopper felesége ellen

Los Angeles |

<p>Folytatódik a Dennis Hopper amerikai színész és felesége, Victoria Duffy közt dúló válási harc: legutóbb távoltartási rendeletet hoztak a nő ellen.</p>

A Tzm.com internetes lap információi szerint a Los Angeles-i bíróság döntése alapján Duffynak legalább három méter távolságot kell tartania Hoppertől, annak felnőtt gyermekeitől, Henrytől és Marintól, valamint a férfi asszisztensétől, Emily Davistől. 
   
A bíróság arról is határozott, hogy a színésznő a család venice-i rezidenciájának csupán bizonyos, a házasság előtti szerződésben meghatározott részeibe léphet be, március közepén pedig teljesen ki is kell költöznie a kaliforniai házból. 
   
A rákbeteg Hoppernek a bíróság engedélyezte, hogy naponta két órát töltsön közös gyermekükkel, a hatéves Galennel. A férfi így a közös felügyelethez jogát érvényesítheti.
   
A színész 14 évnyi házasság után nyújtotta be a válási keresetet ötödik felesége ellen "kiengesztelhetetlen ellentétekre" hivatkozva. Duffy azzal vádolja férjét, hogy vitáik során a színész a hálószobaszekrényben őrzött, csőre töltött fegyverével többször megfenyegette, illetve drogokat is használt.
   
Az 1969-es moziklasszikus, a Szelíd motorosok rendezője és egyik főszereplője ötvenesztendős pályafutása alatt két színészi Oscar-jelölést kapott (Szelíd motorosok, A legjobb dobás), és számos nagysikerű filmben szerepelt. 
   
Családi élete meglehetősen mozgalmas volt. Egyik házassága, amelyet Michelle Philipsszel, a Mamas and Papas énekesével kötött, csupán nyolc napig tartott 1970-ben. Philips később elárulta, hogy a színész "pokolian" bánt vele. Első felesége, Brooke Hayward is szenvedett miatta: egy drogos tivornya után betörte az orrát. A férfinak korábbi kapcsolataiból Galenen kívül három gyermeke van.
   
Októberben hozták nyilvánosságra, hogy a színész prosztatarákban szenved; hónapok óta orvosi kezelés alatt áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?