Tarol a kínai Xiaomi

telefon k

Júliusban a Xiaomi, a Samsung és az Apple volt a legnépszerűbb gyártó Szlovákiában, a gyártók által közölt eladási adatok alapján a 40 pozícióból a kínai gyártó 17-et szerzett meg, a dél-koreai Samsung 13-at, míg az Apple 6-ot.

A négy top 10-es listán még szerepel a Motorola (2), a Realme (1) és a Huawei (1) is. Ez utóbbi már nem is meglepetés, a kínai gyártó ennyire kiszorult a szlovákiai piacról, a Google hiánya, úgy tűnik, nem jelenthet kompromisszumot a hazai vásárlók számára, ezért inkább a Samsung vagy a Xiaomi modelljeit választják telefonvásárlás vagy csere során. A Xiaomi annyira népszerű, hogy mind a négy szolgáltatónál ez a gyártó szerezte meg az első helyet az eladási adatok alapján.

Az Orange ügyfelei körében a legnépszerűbb készülék a Xiaomi Redmi Note 10 Pro volt, a második helyen a Samsung újdonsága, a Galaxy S2 FE végzett, míg a harmadik egy alapkészülék, a Samsung Galaxy A52 lett. A Xiaomi és a Samsung mellett csak egyetlen másik gyártó fért fel a tízes listára, az Apple iPhone 12-es 64 GB-os készüléke a 9. helyen végzett.

A Telekomnál a Xiaomi Redmi 9T, a Samsung Galaxy A12 és a Xiaomi Redmi Note 10 Pro végzett az első három helyen, a tízes listán még egy Motorola (7.) és egy Apple (10.) modell található a kínai és a délkoreai gyártók készülékei mellett.

A legszínesebb lista a gyártók alapján az O2-nél volt júliusban, itt 5 cég (Xiaomi, Samsung, Apple, Realme és Motorola) modellje is felkerült a legjobbak közé, az első három helyen azonban itt is a Xiaomi és a Samsung szerepel.

A 4ka ügyfelei körében a Xiaomi két modellje mellett egy olcsóbb iPhone végzett az első három helyen, a tízes listán csak itt szerepel egy készülékkel a Huawei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?