<p>Tagadta bűnösségét kihallgatása során Sztojka Iván, a veszprémi gyilkosság egyik gyanúsítottja, aki éjjel adta fel magát a veszprémi rendőrségen - mondta a gyanúsított ügyvédje, Drescher Ivor pénteken az MTI-nek. Sztojka Iván csütörtökön éjfél előtt néhány perccel jelent meg ügyvédjével a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol a 27 éves férfit azonnal őrizetbe vették.</p>
Sztojka Iván tagadta bűnösségét
A veszprémi kézilabdázók elleni vasárnap hajnali támadás egyik gyanúsítottjaként keresett Sztojka Iván ellen a rendőrség nemzetközi körözést adott ki. A bűntény másik két gyanúsítottját, a sárbogárdi Raffael Sándort és a budapesti Németh Győzőt már kedden Ausztriában őrizetbe vették.
Drescher Ivor ügyvéd az MTI-nek azt mondta, hogy Sztojka Ivánt körülbelül öt órán át hallgatták ki, éjjel egy órától reggel negyed hétig, s védence kinyilvánította, hogy mindenben segíti a rendőrség munkáját.
Mint mondta, Sztojka Iván érdemi vallomást tett, nem tagadta, hogy a helyszínen járt és azt sem, hogy esetlegesen garázda cselekményekben részt vett, de nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményeket, az emberölést, az életveszélyt okozó testi sértést és a súlyos testi sértést. Sztojka Iván vallomásában azt mondta, nem is látta, hogy ezeket ki követte el - tette hozzá az ügyvéd.
Drescher Ivor szerint mindenképpen az volt a jobbik megoldás, hogy eddig bujkáló Sztojka Iván feladta magát a rendőrségen és vallomást tett, hiszen még ha hosszú előzetes letartóztatással kell számolnia, akkor is megpróbálja magát tisztázni.
Elmondta, hogy a őrizet 72 óráig tart, így akár péntek délután vagy szombaton délelőtt az ügy a nyomozási bíróság elé kerül, ahol döntenek Sztojka Iván előzetes letartóztatásról.
A veszprémi Patrióta bárban vasárnap hajnalban szóváltást követően halálos szúrás érte Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabda-csapatának és a román válogatottnak a tagját. A segítségére siető csapattársai, a horvát Ivan Pesic és a szerb Zarkó Sesum súlyos sérüléseket szenvedett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.