Sztárügyvédhez fordultak a HIV-pozitív Charlie Sheennel ágyba bújó nők

London |

<div>Hírességek elleni perekre szakosodott ügyvédhez fordultak a HIV-pozitív Charlie Sheen volt szexpartnerei.</div><div>&nbsp;</div>

Gloria Allred sztárjogász, akinek ügyfelei közé tartozik a Bill Cosbyt szexuális erőszakkal vádoló nők egy része, megerősítette, hogy "több nő is felvette vele a kapcsolatot Charlie Sheennel és jogaikkal kapcsolatban". Az ügyvéd nem árult el további részleteket a következő lépésre vonatkozóan. Az 50 éves Sheen az NBC csatorna Today című műsorának keddi adásában árulta el, hogy HIV-fertőzött és azt mondta, "lehetetlen", hogy bárkit is megfertőzött volna a betegsége diagnosztizálása óta eltelt négy évben. Mint hozzátette, őszinte volt szexpartnereivel az állapotát illetően. A műsor egyik házigazdájának a kérdésére válaszolva, amely szerint számít-e jogi támadásokra most, hogy felvállalta az állapotát, a Kaliforniában élő színész azt felelete, "biztos benne, hogy ez lesz a következő lépés". A kaliforniai törvények értelmében ha valaki tudatosan teszi ki HIV-fertőzés kockázatának a partnerét azáltal, hogy védekezés nélkül létesít vele szexuális kapcsolatot, akkor a felelősségre vonáshoz be kell bizonyítani róla, hogy feltett szándéka volt a másik fél megfertőzése. Sheen a műsorban elmondta: az egyik ok, amiért a nyilvánosság elé tárta állapotát, az volt, hogy véget vessen a prostituáltak és mások általi zaklatásnak. A Két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat korábbi sztárja szerint mostanáig nagyjából tízmillió dollárt (2,9 milliárd forintot) fizetett, hogy megvásárolja ezeknek az embereknek a hallgatását. A színész elismerte, hogy létesített védekezés nélküli szexuális kapcsolatot a betegsége diagnosztizálása óta, de a dologban érintett két személy az orvosa felügyelete alatt állt és időben figyelmeztették őket. Sheen keddi közlése óta számos volt partnere adott televíziós interjút. A hírességek elleni perekre szakosodott Allred jelenleg több nőt is képvisel abból a több mint negyvenből, akik közül több azzal vádolta meg Bill Cosby amerikai színészt, hogy partidroggal elkábította őket, majd szexuális értelemben visszaélt a helyzettel. A sztárjogász továbbá az O.J. Simpson és Michael Jackson elleni perekben is részt vett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?