Szokatlan szakma a VASÁRNAPBAN: Szoknyás kapitány

dasfas

Igazi férfiszakmában is helyt tud állni a nő. Gróf Andrea, aki másodkapitány egy tartályhajón, úgy tartja, hogy a hajózásban nincs különbség férfi és nő között. Ha nem tudja a dolgát, akkor nincs helye ebben a szakmában. 

Ültem már hajón, de még soha nem úgy, hogy nő lett volna a kapitány. Ez nyilván nem azért volt, mert egy dalmát mondás úgy tartja, hogy „hajóra nőt ne hozz, lázadást, zendülést okoz!” Bár Komáromban közel a Duna, Andreára sem rögtön talált rá a hajósszerelem. Kitűnő röplabdázó volt egykor, játszott a válogatottban, a pozsonyi főiskoláscsapattal bajnoki címeket szerzett, aztán férjhez ment, 21 éves volt, amikor megszületett a lánya (Szandráról már írtunk a Vasárnapban, anyukája nyomdokaiban halad, ugyancsak válogatott röplabdázó). Utána még játszott, egy-egy évig Nyitrán és Alsókubinban, aztán hosszú ideig szülővárosában. Még ma is kap ajánlatokat, s érdekes lenne, hogyha a lánya ellen lépne pályára, de a hajózással lehetetlen volna összehangolni a ligameccseket, az edzést. Meg kell elégednie azzal, hogy ha itthon van, volt csapattársaival szerdán és pénteken még odaáll a magas háló alá. Amolyan lelki terápiakánt. 

Hogyan ismerkedett meg Andrea a hajózással? Mennyire lehet nőkent ilyen szakmában elhelyezkedni? Milyen egy hajós élete? Milyen nehézségekkel kell szembenéznie? Miért nehéz éjszaka hajózni? Mi a legnehezebb feladat?

Ezekre a kérdésekre is választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Urbán Klára interjúját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?