Jézus keresztjéből találhattak egy szögdarabot Csehországban

kolostor k

Cseh régészek azt állítják, hogy egy dél-csehországi kolostorban találtak egy szögdarabot abból a keresztből, amelyen egykoron meghalt Jézus Krisztus.

A Milevskóban lévő kolostor pincéjének egy üregében, egy dobozban találták a szög 6 centiméteres darabját. A szögön egy 21 karátos aranyból készült kereszt is látható.

Dendrológiai vizsgálatok szerint a 26 centiméterszer 16 centiméteres ereklyetartó doboz időszámításunk szerint 260 és 416 között készült tölgyfából. Fedele egy aranylemez volt, amelyre az IR felirat került.

„Ebben a kontextusban a betűk a latin Iesus Rex, vagyis Jézus király rövidítését jelenthetik” – mondta Jiří Šindelář archeológus pénteken a felfedezést bemutatva.

A szakértők szerint a relikvia fontossága és ritkasága hasonlatos a Szent Mór ereklyetartójához, amelyet egy északnyugat-csehországi bányászvároskában, a Karlovy Varytól húsz kilométerre délre található Bečov nad Teplou várkastélyának múzeumában őriznek. A csaknem 200 drágakővel díszített, aranyozott ezüst- és rézrelikvia ma Csehország egyik legértékesebb, legféltettebb műkincse.

Az üreghez, amelyet tavasszal fedeztek fel a régészek, egy titkos folyosó vezetett. Feltárásában barlangkutatók is segítséget nyújtottak, mivel a folyosó csupán 60-szor 60 centiméteres.

A milevskói premontrei kolostor a legrégebbi ilyen létesítmény Dél-Csehországban. Az ereklyét a huszita háború (1419–1434) idején rejthették el, amikor a kolostor többször is fosztogatás áldozatául esett.

Dominik Duka prágai érsek szerint a lelet visszavezeti a kereszténységet a gyökereihez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?