Szlovákiában 339 HIV-fertőzöttet tartanak nyilván

Pozsony |

<p>2009 októberének elejétől 2010 októberének végéig 30 új HIV-fertőzést diagnosztizáltak Szlovákiában, ami csaknem hússzal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában volt.</p>

Az 1985-től 2010 októberéig Szlovákiában nyilvántartott HIV-fertőzöttek közül 286 a férfi és 53 a nő. A tesztek 114 külföldinél mutatták ki a fertőzés jelenlétét. A legtöbb páciens homoszexuális viszonyt tart fenn. A fertőzöttek közül 57-en már az AIDS stádiumában vannak, s a betegségben eddig 37-en haltak meg. Amint azt a mai sajtótájékoztatón Ján Miksa, a Közegészségügyi Hivatal járványügyi osztályának vezetője elmondta, a fertőzött külföldiek száma is elég magas, 114 – így a Szlovákiában lévő HIV-fertőzöttek száma összesen 4553. A páciensek több mint 65%-a homoszexuális kapcsolatban fertőződött meg.

December 1-jén, szerdán lesz az AIDS világnapja (World AIDS Day), amikor szimbolikus piros szalagokat fognak osztani – az emberek ezzel fejezik ki szolidaritásukat az AUDS-betegekkel. A nap keretében az aktivisták különböző programokat szerveznek, amivel tudatosítani akarják a betegség veszélyét és felhívják a figyelmet a biztonságos szexre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?