Szinte minden szinten a jobboldal győzött

A vasárnapi önkormányzati választások egyértelmű ellenzéki győzelmet hoztak. Bár a pártok első reflexióikban igyekeztek bizonygatni a saját sikerességüket, ezúttal vitathatatlan a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) koalíciójának sikere.

A vasárnapi önkormányzati választások egyértelmű ellenzéki győzelmet hoztak. Bár a pártok első reflexióikban igyekeztek bizonygatni a saját sikerességüket, ezúttal vitathatatlan a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) koalíciójának sikere. Az elemzők általában négy szintet különböztetnek meg az önkormányzati választási rendszerben: ezeken a szinteken egyértelműen meg lehet állapítani, hogy mely pártok tekinthetők a választások győzteseinek. Az első ilyen szint a főváros.

Budapesten négy évvel ezelőtt fölényes kormánypárti siker született. A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége most is (SZDSZ) megőrizte előnyét, de a Budapest-térkép már nem annyira piros, mint négy évvel ezelőtt. Már Pest is elveszítette az egyértelmű szocialista dominanciáját: három fideszes jelölt is győzni tudott a Duna bal partján szocialista riválisával szemben, az V., XVI. és XVII. kerületben.

A szocialisták és a szabad demokraták a huszonháromból ezúttal tizenhárom polgármesteri helyet szereztek, a Fidesz-KDNP jelöltje pedig nyolcat, több helyen is a legutóbb még győztes polgármestereket megelőzve. Két helyen megtartotta pozícióját a független jelöltként induló polgármester.

A főpolgármester-választást Demszky Gábor minden eddiginél kisebb különbséggel nyerte meg. Az ötödször megválasztott főpolgármester mindössze alig két százalékkal előzte meg a függetlenként, de a Fidesz támogatásával induló korábbi III. kerületi városvezetőt, Tarlós Istvánt. Demszky négy évvel ezelőtt még 11 százalékkal előzte meg az akkor még függetlenként induló (mára már Fidesz-alelnök) Schmitt Pált, ráadásul akkor az MSZP is önálló jelöltet indított a 13 százalékot szerző Gy. Németh Erzsébet személyében.

A budapesti önkormányzatban pedig a Medián Közvéleménykutató Intézet által is megjósolt patthelyzet alakult ki: a kormánypártok és az ellenzékiek egyaránt 33-33 képviselőt küldhetnek a fővárosi közgyűlésbe. A kormánypárti többség azonban megmarad a testületben, ugyanis Demszky Gábor várhatóan lemond a saját mandátumáról, ezzel egy fős többséget szerezve a koalíciónak. A listás szavazatok alapján Budapesten is a Fidesz győzött (30 képviselő), megelőzve az MSZP-t (24), az SZDSZ-t (9) és az MDF-et (3). A Fidesz ráadásul megdöntött egy rekordot is: 1990 óta soha nem fordult elő, hogy a fővárosi közgyűlésbe egy párt ennyi képviselőt küldjön.

A megyei jogú városokat tekintve még látványosabb a Fidesz előretörése. Négy évvel ezelőtt a 22 megyei jogú városból mindössze hat helyen adták a polgármestert az ellenzéki pártok, most azonban ez a 16:6-os arány megfordult. A vasárnapi eredmények szerint jelenleg a Fidesznek van 16 polgármestere, ugyanis több városban megszerezték a polgármesteri pozíciót a korábbi kormánypárti polgármesterektől: hét helyen (Eger, Érd, Győr, Nagykanizsa, Salgótarján, Sopron, Szolnok) a szocialisták, három helyen (Békéscsaba, Szekszárd, Veszprém) a szabad demokraták polgármesterét legyőzve.

A választási rendszer harmadik és negyedik szintjén a legszembetűnőbb az ellenzék térnyerése. A megyei közgyűlések összetételében egyenesen taroltak a jobboldali pártok: a tizenkilenc megyéből tizennyolcban abszolút többséget szerzett a Fidesz-KDNP. A budapesti kormányzati többség mellett Heves megyében állt elő az az érdekes helyzet, hogy a közgyűlésben mindkét oldalnak ugyanannyi képviselője lesz jelen.

Az eredmények alapján várhatóan a 23 megyei jogú város és a 23 budapesti kerületi önkormányzat közül 13 helyen (például a III. és IV. kerületben, Székesfehérvárott, Nyíregyházán vagy Szombathelyen) alakul ki az a szituáció, hogy a polgármestert adó párt nem tudja biztosítani a többséget a képviselő-testületben. A közgyűlések összetétele minden esetben más és más, egy azonban közösnek tűnik: a polgármesterek számára a civil szervezetek képviselői itt megkerülhetetlenek.

A megyei jogú városokban született választási eredményeket bemutató listánk terjedelmi okokból nem teljes. (KTN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?