Színház a moziban, avagy épületre vár a Figura

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház hosszú ideig azon fáradozott, hogy átvegye a Művelődési Központ épülete adminisztrálását; akkori elképzelése szerint az ott tevékenykedő többi kultúrcsoport az ő igazgatásuk alatt működött volna tovább.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház hosszú ideig azon fáradozott, hogy átvegye a Művelődési Központ épülete adminisztrálását; akkori elképzelése szerint az ott tevékenykedő többi kultúrcsoport az ő igazgatásuk alatt működött volna tovább. A színház nemrég letett eme szándékáról, és kérést nyújtott be a városi önkormányzathoz, melyben a 2003 augusztusában tevékenységét beszüntető filmszínház épületét igényli. Megkérdeztük Kolozsi Kiliánt, a Figura Stúdió Színház igazgatóját, mi áll e döntés hátterében?

– A sorozatos huzavonák, ellenvélemények miatt letettünk arról, hogy a művelődési központ épületét igényeljük. A polgármester úr javasolta, hogy a mozi épületét is átvehetné a színház, mely nemrég visszakerült a város tulajdonába. Beláttuk, van lehetőség egy barátságos kis színházterem kialakítására a mozi szép épületében, mely nagyon jó stratégiai helyen áll. Átalakításokra lesz szükség, talán hozzáépítéshez is, de ezek már részletkérdések. A fontos kérdés: megkapjuk-e az épületet, és mikor? A város már véglegesen átvette, s bár határozata még megtámadható, a törvény szerint van joga hozzá. Kérdés, a bérlőknek, akik az egyes termekben tevékenykednek, milyen szerződésük van, és meddig? Január 9-i határidővel kellett jelentkezzenek szerződéseikkel a polgármesteri hivatalban, az öt cégből eddig csak három tette ezt.

Korábbi sajtótájékoztatókon elhangzott, hogy a város visszanyeri az épületet, újraindítja a filmszínházat. Ha a Figura Stúdió Színház átveszi az épületet, lesz-e erre lehetőség?

Ha a színház átveszi az épületet, én szeretném, ha újraindulna a mozivetítés is, de ennek anyagi vetületei is vannak, utána kell nézni, kivel köthető szerződés különböző filmek behozatalára, ezek milyen témájúak legyenek, mire van igény, és elsősorban, ki finanszírozza? Az épület megérdemelné a folyamatos kihasználást, és ideális lenne, ha felváltva lennének színházi előadások és filmvetítések. A gondolatot mindenképp támogatom, és be is szeretném indítani.

Ahhoz, hogy a moziterem színházteremmé váljon, elég komoly átalakításra lesz szükség, s az önkormányzat nem bővelkedik beruházási pénzekben. Miből fogja a színház e munkálatokat elvégezni?

Bizakodó vagyok, hisz a város tavaly eljutott oda, hogy pozitív mérleggel zárja az évet. Idén a színház is nagyobb összeget kapott a költségvetésből, mint a tavaly, ebbő tudunk fordítani befektetésekre is. És ha már van épületünk, pályázatot is tudunk benyújtani, és sok dolgot házilag is meg fogunk tudni oldani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?