Szex, politika és tiltakozás

A film nélkül nehéz lett volna elmagyarázni az Egyesült Államokon kívül bárkinek is, mi a Hustler és kicsoda Flynt. Milos Forman nevével némileg legitimálta magát ez a speciálisan amerikai hős, aki szabadságharcossá vált a hetvenes években, mert csinált egy szexlapot, szembeszállva az államügyészekkel. Eközben majdnem lelőtték, – itt Kennedy-utánérzések lépnek be a legendába –, de aztán győzött, híres lett és gazdag, végül bekerült a hollywoodi panteonba. Szép, kerek amerikai mese.

Az alapító valóban kivívta jogait, de hát mégsem olyan jogokat vívott ki, mint hogy a feketék is ülhessenek a fehérek közé a buszon, vagy ne vigyék el a fiúkat Vietnamba, hanem azt, hogy óriási üzletet csinálhasson a szoftpornóból. A Hustler leközli Jackie Onassis meztelen fotóit, melyeket paparazzók készítettek, harcol a dohányzás és a gonosz dohánygyárak ellen, meztelenül ábrázolja a Télapót, nyíltan szól Vietnamról, cikizi a politikusokat. A Hustler mottója a Szex, politika, tiltakozás.

A hetvenes évek óta persze a Hustler kuriózum volta eltűnt, csakúgy, mint a Playboy forradalmisága. Maradt a szexipar úttörőiből két mamutbirodalom, jól profitáló imázzsal. A Hustlerét Larry Flynt Oscar-jelölt filmmel támogatott profilja táplálja, a Playboyét maga Hugh Heffner, aki hetven felett, infarktus után is jókat úszkál a Playboy-palota medencéjében, a híres Barlangban a nyuszikkal.

Mint az első magyar szám bevezetőjében írja a szerkesztő, az alapító kitartó harcot vívott az amerikai prüdéria és képmutatás ellen. A magyar kiadás is belép Larry Flynt örökébe, és nekiáll tabukat döntögetni, miközben másik kezével szexuális felvilágosítást végez.

Sokkolni akarják az olvasót, jelenti ki a szerkesztő, de nem szexszel. A Hustler képanyaga valóban nem tartogat sok meglepetést. A fotók profik, a képeken mindenki tudja a dolgát. Amivel a magyar Hustler igazából sokkolni kíván, az a leleplezés. Ezt sajnos még gyakorolni kell, az első számban elég karcsú példányok vannak. Leleplezik Fidel Castrót, George Busht, és halála után háromnegyed évvel és nyolc botránykönyvvel Zámbó Jimmyt. Az egész olyan élményt ad, mint egy félig felmelegített mirelit. Talán az okozhat a vásárlónak némi újdonságérzést, hogy a lapban egymást követik a politikusportrék és az A2-es méretű fotók, de ez az öröm nem veszi rá az olvasótömegeket, hogy még egyszer megvegyék a magazint. Bár ha beerősít, kavarhat még igazi botrányt is, a következő számban Lady Dianáról és Nicolae Ceausescu aberrált magánéletéről olvashatunk.