Szenvedélye a méhészet

„Nincs nagy kölnizés, szagosítás nálunk – mondja nevetve Molnár Magdolna. – A méh csodás állat, állandóan dolgozik, folyton csinál valamit. Megszületik, s már tudja, mit kell tennie. Takarít maga után, rendbe rakja a házacskáját, ahonnan kibújt, majd neveli a többieket. Aztán viaszt gyárt, beteszi, körberakja, csak amikor már felnőtt, akkor repül ki virágport gyűjteni. Sokan visszajönnek, sokan meg nem. Nagy gondot okoznak a neonikotinoid növényvédő szerek; egész Pozsonyba mentünk tüntetni, hogy tiltsák be” – panaszolja Magdolna. A neonikotinoid állítólag nem árt a méheknek. Igaz, nem pusztítja el a megporzó rovarokat, de azok más módon károsodnak. Például idegen szagot kapnak tőle, úgyhogy a többi méh nem engedi be őket, és így elpusztulnak. 

Az édesapa nagy méhész volt

Az ismert borvidéken a szüret már rég lezajlott, a szőlők elárvultak. De még kinn ülünk a borsi ház teraszán, onnan indulunk a kaptárakhoz. 

Magdolnának pereg a nyelve, nevet is, hogy nem tudja abbahagyni. Otthon van a témában, jó néhány éve méhészkedik, ő a helyi szövetség titkára. Sokat tud arról, mi történik, mit is kellene tenni, hogy változzon a kedvezőtlen helyzet. „Múltkor egy traktoros verőfényes nappal permetezte a repcét, mert neki azt mondták, szabad. Hívtam ezt is, azt is, érdeklődtem, és valóban szabad. Érdekes...”

Magdolna édesapja nagy méhész volt. A lánya segédkezett neki, s amikor édesapja hirtelen meghalt, a férjével folytatta a munkát. Sok volt a munka, de eredmények nem jöttek. Aztán fordult a kocka. 1980-ban annyi lett a méz, hogy a férje azt mondta, mostantól méhészkednek. 

„Van harminc méhcsaládunk – bár akad, aki a négyszeresével-ötszörösével dicsekedhet, mégis Magdolna a bodrogszerdahelyi méhész szervezet titkára, mert a férfiak nem rajonganak a papírmunkáért. – Mióta az EU »hatalmas« dotációt ad, évi 1 euró 65 centet egy családra, mindent el kell könyvelni. Nem tudom, ha én abbahagyom, lesz-e a fiatalok között, aki elvégzi ezt a munkát. Látják, hogy mennyi a papír, minden évben megtelik egy nagy irattartó. Idén tavasszal az illetékesek azt követelték, hogy ellenőrizni kell a méheket, GPS segítségével be kell írni, hol van a méh, milyen házszám alatt. Megáll az ész... Megtanultam ugyan, de úgy elöntött a méreg… Évi pár euró miatt kell vacakolnunk...”

Kevés a nő

Az adatokat a liptóújvári kutatóintézetben gyűjtik össze, ezek szerint 15 ezer méhész és mintegy 250 ezer méhcsalád van Szlovákiában. „A méhészek között nagyon kevés a nő, aki tagja a méhész szervezetnek, és nem csak méhészfeleség – panaszolja Magdolna, aki iskolákban is tart előadásokat. – Magyarul beszélünk, de ha a gyerekek között van öt-hat szlovák, akkor szlovákra fordítom a mondandót. De a visszhang jó, ugye?” – a kérdés ismerősömnek, a borsi Figura Katikának szól, aki elkísért Molnárékhoz. Katika nagyokat bólogat. 

El tudom képzelni, ha a gyerekek Magdolnát hallgatják, mindjárt méhészkedni akarnak, olyan lelkesedéssel beszél. Mi benne a legérdekesebb? „Tavasszal felélednek a méhek, s az anya tudja, mennyit petézhet. Januárban, mert még hideg van, ötvenet, azt gyorsan felnevelik, aztán már jöhet hatvan és így tovább. Mire jön a meleg, tele kell lennie a kaptárnak méhecskével, hogy készíthessék a mézet. Okosak ezek a kicsi rovarok: ha látják, hogy az anya gyengén dolgozik, kicserélik, de ha jól dolgozik, akkor rajzanak. Nevelnek új anyát, osztódnak, s megtöltenek még egy kaptárt. Aztán még egyet.”

„A méhecskének az a jó, ha télen tél van, nyáron meg nyár – folytatja Magda. – Tavaly korán jött a tavasz, s rögtön nyár lett. Még nem volt elég méhecske, és már virított az akác. Ez nem jó. Nyáron meg ott volt a sok méh, s nem volt virág. Kénytelenek voltunk kiszedni a meglevő mézet, és cukorral etetni a méheket. A hosszú ősz sem jó. Most már az kellene, hogy lassan behúzódjon a méh, ne petézzen, mert ha petéz, a többinek dogozni kell. S ha a méhecske, amelyik két-három hete él, miközben éjjel-nappal dolgozik, elhasználódik, nem fogja kibírni a telet. Pedig annak, amelyik szeptemberben bújik ki, ki kell bírnia márciusig, ezért az öreg méhek nagyon vigyáznak rá, hogy egészséges legyen. Télen összebújnak, hogy még a levegő sem megy közéjük, harminc fok van legbelül, az anya pedig ott van a közepén. Gyönyörűen élnek.”

Jó volt az idei szezon

Magdolna lenyűgözően mesél. Könyvet is írhatna a tapasztalatairól, annyit tud a méhészetről. De hallani sem akar róla. A férje is nyugdíjas, együtt méhészkednek. Reggeltől délig egyfolytában dolgoznak, mintha munkába járnának. Ebéd után pihennek egy kicsit, utána kertészkednek, elvégzik a ház körüli teendőket. 

Jó volt az idei szezon. Molnárék elégedetten nyugtázzák, hogy az akác virágzásakor jól gyűjtöttek a méhek. „A repcét nem szeretjük, ha belekerül a mézbe, az megkeményedik, megfehéredik tőle. Idén minden jól sikerült, bár nagy volt a szárazság, ezért etetni kellett, hogy a méhek ne keverjék össze a mézet. Pergetéskor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nagyszerű illat terjeng. Máskor is gyűjtenek a hársfáról, de egy időben más növényről is. Most viszont több volt a hárs, mint máskor. Szinte vöröses volt a méz, s azt éreztem, hogy rögtön gyógyít.”

Molnáréknak két lányuk van. Az egyik a szülőkkel lakik, de Nagymihályban dolgozik, a másik lány Csehországban él. Amíg a lányok otthon voltak, a pergetésnél ők is és az unokák is segédkeztek. 

„Pergetéskor mindig hazajönnek, ők már jobban tudják, mint az apjuk. Szépen, fegyelmezetten dolgoznak, nem cseppen el semmi – dicsekszi Magdolna. – Az apukám szigorú ember volt, ügyelt, hogy egy csepp se vesszen kárba. Miután meghalt, úgy csináltuk, ahogy tudtuk. Elolvastam a könyvben, hogy mi a teendő, s aszerint dolgoztunk. A gyerekek precízen, pontosan tartják a teli keretet, szeretnek vele dolgozni. Fogalmazást is írt róla az unokánk miután hazament, s az iskolában fel kellett olvasnia a többieknek.” 

Osztogatja a propoliszt

Mézet és propoliszt is készítenek, utóbbinak is nagy a keletje. Magdolna nem vesz el érte pénzt senkitől. „A propolisz nekem ingyen van. A keretet úgyis le kell tisztogatni, csak a pálinka, amiben olvasztom, az kerül pénzbe. Mondom mindenkinek, hogy pálinkát hozzon. Mert a múltkor is öt üveg pálinkát vettem az üzletben, s csak aztán gondoltam bele: még azt fogják hinni, hogy megiszom” – nevet Magdolna, és tovább mesél műrajról, egyebekről, szinte követni sem tudom. 

Hogy melyik méz a legfinomabb egy méhésznek? „Mi a legértékesebbnek az akácmézet tartjuk – mondja, de rögtön hozzáteszi, nem is tudja, miért. – Nagyon világos és folyékony, és talán azért tartjuk a legjobbnak, mert karácsonyig folyékony marad. A svédek a repcemézet szeretik, sokszor úgy eszik, mint a csokit, mert formába téve megkeményedik. Abban van a legtöbb E-vitamin. A tátraiak úgy tartják, hogy igazi különlegesség a harmatméz vagy fenyőméz, ez eltér a többitől, ugyanis a szorgos méhek nem a virágok nektárjainak felhasználásával állítják elő, hanem az erdei fákon – tölgy, juharfa, jegenyefenyő vagy lucfenyő – közvetítő rovarok jelenléte által található mézharmatból. Az íze és a színe pedig attól függ, honnan származik. Ha borókafenyőről, bordó az árnyalata, a lucfenyőmézé barnás, a jegenyefenyőé fekete. A fenyőméznek dióra emlékeztető íze van, a más erdőkből (pl. lucfenyő, vörösfenyő, tölgy, fűz, feketedió stb.) származó mézek ízében pedig dominál egy bizonyos édes harmatíz.”

Kisétálunk a színes méhkaptárak­hoz. Esteledik, a méhek nyugodtak. „Kaptárakat kell készíteni, kereteket, a férjem összeszögeli, én drótozom, rakjuk rá a műlépet, van mit csinálni a nőknek is, noha ez férfimunka. Most vettünk pergetőt, húsz százalék dotációt adott rá a minisztérium, le is jöttek ellenőrizni, pedig elküldtük a számlát.” Magdolna némi keserűséggel jegyzi meg, hogy amikor az édesapja méhészkedett, 150 tagja volt a szervezetnek, most 50 van. Az emberek lassan kiöregednek, a fiatalok meg nem lelkesednek. Mi vonzaná őket? A méhészet egész napos munka. Van jó év és van rossz. Milliomos nem lesz belőle senki, megélni is kevesen tudnak belőle.

Urbán Klára