Székelyhíd gyors tempóra váltott

A grófi kastély jelenleg a Petőfi Sándor Elméleti Líceumnak ad otthontÚgy tűnik azonban, hogy a látványos javuláshoz legalább egy, de akár két miniszterelnöki látogatás is szükséges. Nem sokkal a Székelyhíd–Létavértes határátkelő júniusi megnyitása előtt Székelyhíd és Nagyvárad között napok alatt tűntek el a gödrök, festették fel a sávokat az aszfaltra, nyírták le az útszéli növényzetet. Főtt is eleget a feje Gyurcsik Zoltán újraválasztott polgármesternek, hogy a megnyitással egybekötött román és magyar miniszterelnöki találkozóra a kisvárosban minden makulátlan legyen. Az erre fordított energia és odafigyelés viszont máris hozza gyümölcsét: az átkelő megnyitása óta egyre többen járnak át Magyarországról, és bátrabban kezdtek jelentkezni a befektetők is.

Időutazás

Székelyhíd már nem büszkélkedhet azzal, hogy fiatal település – területe a legősibb időktől fogva lakott. Történelmi források szerint ez a vidék ideális életkörülményeket teremtett az újkőkor, a bronzkor és a vaskor kultúrái számára, a népvándorlás különböző hullámainak népei (szarmaták, gepidák, hunok) szintén megtelepedtek a térségben. A honfoglalás után a település a katonai feladatokkal megbízott székelyek szállásterülete lett. Első írásos említése 1217-ből származik, a Váradi Regestrum a „bihari vár fegyvereseinek” nevezi az itt letelepedett székelyeket. Nekik vámszedési joguk volt az Ér hídján észak–déli irányban haladó kereskedőktől, innen is származik a város neve. Egy 1455-ből származó viaszpecsét Sigillum Oppido Zeculhyda szöveggel bizonyítja a helység városi rangját, 1459-től a Bihar megyei vásártartó helyek közül Székelyhíd lett az egyik legjelentősebb.

A település a csatáktól sem volt mentes: az 1241-es tatárjárás elpusztította, majd várkastély épült azon a magaslaton, ahol a mai kastély áll. A vár stratégiai erősségnek számított, mivel mocsár övezte, így az ellenség sohasem tudta bevenni. A lakosság részt vett a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc mozgalomban is, akárcsak az 1848–49-es szabadságharcban. Közel száz éve pedig a legtöbb helybeli azt sajnálja, hogy Székelyhíd nem épült tíz kilométerrel nyugatabbra: ugyanis az első világháború után ott húzták meg az országhatárt, és Székelyhíd Románia részévé vált.

Csak az nem dolgozik, aki nem akar

Napközben a házaló árusoknak nem éri meg Székelyhídon üzletelni, mivel alig vannak otthon az emberek. Aki nem valamelyik gyárban dolgozik, az a mezei munkákkal van elfoglalva, vagy vállalkozik. „112 cég működik a városban, családi vállalkozástól részvénytársaságig – magyarázza Vasadi József alpolgármester. – Nem is panaszkodhatunk a munkanélküliségre, amely 2,8 és 3,2 százalék között váltakozik. Székelyhídon tehát csak az nem dolgozik, aki nem akar.”

Az utóbbi kijelentésről a porták is tanúskodnak: legtöbbjük rendezett, tiszta, kora reggel és kora délután pedig a biciklis- és gyalogosforgalom megélénkülése a gyárba igyekvő, illetve hazatérő munkásoknak köszönhető. „Négyezer munkás keresi itt kenyerét, Szalacstól Diószegig ide járnak dolgozni” – meséli Paluska György jegyző. Van is ahová, hiszen Székelyhídon hat cipő- és két készruhagyár működik, illetve egy-egy holland és román bútorgyár. „Az olaszokból elegük van a székelyhídiaknak – teszi hozzá a jegyző –, mivel kizsákmányolják az ittenieket. Jobban örülünk a német vagy magyar befektetőknek.

A befektetők pedig érkeznek, ki gyorsabban, ki lassabban. Vasadi alpolgármester szerint a vállalkozói kedvre kedvezőtlenül hat a romániai bizonytalanság, a bürokrácia és egy-egy későre meghozott tanácsi határozat. Tervezik, hogy a jelenleg 12 RMDSZ-es tanácsosból álló tizenhét tagú tanácsban nagyobb konszenzust teremtsenek, hiszen az csak a település javára válna. „Székelyhíd eddigi legnagyobb álma az volt, hogy várossá váljon, valamint hogy megnyíljon saját határátkelője. Mindkettő megvalósult a közelmúltban, jöhet a többi terv” – véli Gyurcsik Zoltán polgármester.

A tervek lajstroma többoldalas. A legégetőbb gond az ivóvíz- és csatornahálózat felújítása és bővítése – erre már el is nyertek egy 33 milliárd lejes Sapard-pályázatot. Dolgozni még nem kezdtek, csak a tervet fizették ki. Az iskolaépület kérdése még mindig megoldatlan, Székelyhídnak ugyanis nincs saját iskolaépülete, jelenleg a helyi kastélyban működik az általános iskola. A turizmus fellendítése is szerepel a listán – az első lépéseket jelenti, hogy máris jelentkezett egy befektető, aki hatemeletes szállodát szeretne építeni itt. Az áhított területen nincs ugyan csatornázás és villanyáram, ettől függetlenül az érdeklődés nem lankad, csak különböző engedélyekre és határozatokra van szükség.

Székelyhídi Napok

A helyi önkormányzatban immár kulturális igazgatóság is működik, melynek vezetője, Fekete Katalin arra törekszik, hogy növelje Székelyhíd közművelődési színvonalát. A településnek működik ugyan a művelődési háza, a teljes kihasználtságig azonban még sokat kell tenni. „Falvakon, a környéken gyenge a kulturális tevékenység – mondja az alpolgármester –, ehhez képest Székelyhíd még jól áll.” Néhány napja tizedik alkalommal tartották a Székelyhídi Napokat, sztárzenekarnak – akárcsak tíz évvel ezelőtt – a Republicot hívták viszsza. Az Érmelléki Ősznek vagy az érmihályfalvi Nyíló Akác Napoknak a székelyhídiak is aktív résztvevői, mindezekkel és a szüreti bálokkal együttvéve sem kielégítő viszont a település művelődési élete. Szeretnék feléleszteni a hagyományőrző csoportot, igyekeznek megbarátkoztatni az embereket az olvasással, hiszen Székelyhídnak van a környéken a legnagyobb könyvtára.

Kocsma, túra, szuvenír

Székelyhíd ugyan határövezetben fekszik, egy évvel ezelőtt viszont még jóval kevesebb magyar rendszámú autó fordult meg a településen, mint ma. Ez nyilván a határátkelő megnyitásának tulajdonítható, hiszen azóta naponta többtucatnyian járnak át ide és oda bevásárolni, kirándulni vagy látogatni. A határ túloldalán fekvő Létavértes lakói közül sokan székelyhídiak voltak, ők a rokonokhoz jönnek, az itteniek közül pedig egyesek azért ruccannak át, mert olyan „városi kispolgári dolog” átugrani egy korsó sörre Magyarországra.

A székelyhídi vállalkozók mindenesetre örülnek a határátkelő megnyitásának. A városközpontban két nagyobb élelmiszerbolt is működik, forgalmuk az utóbbi néhány hónapban megugrott. „A magyarországiak elsősorban olajért, cukorért, édességekért, sörért járnak át. Akadnak olyanok is, akik csak átugranak megnézni, milyen Székelyhíd, ha már ilyen közel van” – mondja az egyik legnagyobb forgalmú ABC alkalmazottja.

Faragó László az egykori szövetkezet társigazgatója, ő vezeti többek között a városközpont szívében működő fogadót, éttermet, bárt meg a szemközti élelmiszerboltot. Faragó úgy véli, ha csak a székelyhídiakból kellene megélniük, akkor régen lehúzhatták volna a rolót. „Sajnos, az embereknek nincs pénzük, a vendéglőben telt házról ritkán lehet beszélni. Szerencsére a határnyitás fellendítette kissé az üzletet, tervezzük, hogy az emeleten újra megnyitjuk a szállodát is” – magyarázza az igazgató. Nagyobb terve az, hogy Székelyhídon bevásárlóközpontot hozzon létre.

Az út széli parkolóban szuvenírárus kínálja portékáját. Hét közepe van, ilyenkor gyengébb a forgalom, hétvégére jön több magyarországi. Rövidnadrágos, öt év körüli kisfiú közeledik a pultnak kinevezett háromlábú kisszékhez. Markában olvadt fagyi csöpög, közben kémleli a felhozatalt. Kinéz magának egy bőr napellenzős sapkát.

– Mennyibe kerül az ott? – mutat rá.

– Kétszázötvenezer lej – válaszolja mosolyogva az árus.

– Hmm... – gondolkodik el a székelyhídi kisgyerek. – Akkor azt akkor veszem meg, ha majd nagy leszek.

– Miért? Mi leszel, ha nagy leszel?

– Gazdag.