Százmillió cápát ölnek meg évente

Washington |

<p>Százmillió cápát ölnSzázmillió cápát ölnek meg évente - figyelmeztet egy új tanulmány, amely szerint az agresszív túlhalászat a kihalás szélére sodor egyes cápafajokat. &quot;Az elemzésünk azt mutatja, hogy nagyjából minden tizenötödik cápa válik évente halászat áldozatává - húzta alá közleményében a tanulmányt vezető Boris Worm, a kanadai Dalhousie Egyetem biológiaprofesszora.ek meg évente</p>

 - Az uszonyuk iránti egyre növekvő kereslet miatt a cápák ma már olyan sebezhető helyzetben vannak, mint eddig még soha."
    Az elérhető adatok és a nem bejelentett illegális fogásokra vonatkozó becslések alapján 2000-ben százmillió, 2010-ben pedig 97 millió cápát öltek meg halászok. Megfelelő adatok híján azonban a kutatók úgy vélik, hogy az évente leölt cápák valós száma 63 millió és 273 millió között mozoghat - adta hírül a LiveScience című tudományos hírportál.
    A cápákat húsukért, májolajukért, porcukért és értékes uszonyukért halásszák: utóbbit gyakran a még élő állatról vágják le, hogy a Kelet-Ázsiában ősi és drága ínyencségnek számító cápauszonylevest készítsenek belőle. A cápák lassú növekedési és reprodukciós üteme miatt a populációk számára nagyon nehézkes a talpra állás.
    A természetvédők szerint a cápapopulációk fogyatkozása azért aggasztó, mert csúcsragadozóként segítenek az óceáni ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában. A hét vége óta 177 ország delegáltjai üléseznek Bangkokban, hogy korszerűsítsék a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezményt (CITES). A napirendi pontok között szerepel öt olyan cápafaj - az óceáni fehérfoltú cápa (Carcharhinus longimanus), a heringcápa (Lamna nasus) és három pörölycápa faj - fokozott kereskedelemi védelme, amelyeket uszonyukért vadásznak.
    A kutatási eredményeket a Marine Policy című folyóirat internetes oldalán közölték a szakemberek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?