Százával szedi áldozatait

Dakar. Több tízezer embert betegített meg idén Nyugat-Afrikában a kolerajárvány, és a helyzet évről évre rosszabb – hívta fel rá a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Dakar. Több tízezer embert betegített meg idén Nyugat-Afrikában a kolerajárvány, és a helyzet évről évre rosszabb – hívta fel rá a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A június óta jegyzett 31 259 fertőzés 488 esetben vezetett halálhoz kilenc nyugat-afrikai országban, a világ egyik legszegényebb térségében. A leginkább érintett ország Bissau-Guinea, ahol az elmúlt három hétben mintegy százhúsz, június óta összesen 224 ember halt bele a betegségbe. Nigerben, Szenegálban, és délebbre, Kongóban jelentettek haláleseteket. A megbetegedések rendkívüli száma részben az időjárási körülményekre és a regionális konfliktusok kiváltotta tömeges vándorlásra vezethető vissza. A vándorlások megnehezítik a járvány elleni harcot is. A baktérium okozta, fertőzött vízzel vagy élelmiszerrel terjedő betegség az esőzésekkel továbbterjedhet Nigériára, Kamerunra és Csádra.

A kolera könnyen gyógyítható, ha a beteget időben megóvják a kiszáradástól. A szakértők szerint a kutak fertőtlenítésével, a közegészségügyi viszonyok javításával és kellő tájékoztatással könnyebben meg lehetne állítani a kór terjedését. A hatékony fellépéshez azonban több pénzre, felszerelésre és jobb megelőzésre van szükség – állítják ENSZ-szervek illetékesei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?