Strandmedence szippantotta be

Debrecen |

<p>Stabil az állapota annak a 10 éves kislánynak, akit a hajdúnánási strandon beszippantott a medence lefolyója - tudta meg az MTI a debreceni Kenézy Gyula kórház sajtóreferensétől hétfőn.</p>

Stabil az állapota annak a 10 éves kislánynak, akit a hajdúnánási strandon beszippantott a medence lefolyója - tudta meg az MTI a debreceni Kenézy Gyula kórház sajtóreferensétől hétfőn.
Szentgyörgyi János tájékoztatása szerint a mentők vasárnap 21.30 órakor szállították zúzódásos sérülésekkel, hát- és tomporfájdalmakkal a kislányt a kórházba.

A gyermek állapota stabil, pszichiáter is megvizsgálta, mert úgy tűnik, a pszichés sérülése nagyobb, mint a fizikai sérülései.

Vezendi Jánosné rendőr őrnagy, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az ügyben semmilyen rendőrségi feljelentés nem érkezett. Miután azonban értesültek az ügyről, tájékozódnak a baleset körülményeiről.

Az MTI annyit tudott meg, hogy a hajdúnánási strandon éppen leeresztették a medencét, amikor a baleset történt. A kislányt a lefolyó beszippantotta, de azonnal kihúzták és később, miután fájdalmai voltak, értesítették a mentőket, akik Debrecenbe szállították. Szentgyörgyi János elmondta azt is, hogy a gyermek éppen hétfőn ünnepli 10. születésnapját, így a kórházban többen felköszöntötték a balesetet szerencsésen átvészelő kislányt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?