Spanyolországban megszületett az első kóros kisfejűségben szenvedő európai csecsemő

Madrid |

<p>Spanyolországban megszületett Európa első kóros kisfejűségben, azaz mikrokefáliában szenvedő csecsemője; a gyermek édesanyja a terhessége idején Dél-Amerikában járt, ott kapta el a tigrisszúnyog által terjesztett zikavírust - közölték a barcelonai Vall d&#39;Hebron kórház orvosai hétfőn sajtótájékoztatón.</p>

A fejlődési rendellenességet már korábban, május elején diagnosztizálták a magzatnál, és azt nyilvánosságra is hozták. A szülők ennek ismeretében döntöttek úgy, nem kérik a terhesség megszakítását.    Félix Castillo, a kórház neonatológiai osztályának vezetője elmondta: az egészséges újszülöttek koponyájának kerülete 33,5-34 centiméter, a most világra jött csecsemő fejének körmérete ennél kisebb.     Azt, hogy a mikrokefália pontosan milyen neurológiai problémákat okoz a csecsemőnél, még vizsgálják - tette hozzá a szakember, aki szűkszavúan annyit is elárult, hogy a gyereknek egyéb fejlődési eltérései is vannak.    Elena Carreras, az egészségügyi intézmény szülészeti osztályvezetője beszámolt arról, hogy a szülés a kilencedik hónap végén, tervezetten, programozott császármetszéssel zajlott. A szülők meghatottak és örülnek az újszülött érkezésének - jegyezte meg.    A család védelme érdekében a kórház nem közölt semmilyen személyes adatot, így azt sem, hogy a csecsemő kisfiú-e vagy kislány.    Spanyolországban eddig összesen 190 Zika-fertőzést regisztráltak az egészségügyi hatóságok, minden eset behurcolt, azaz mindannyian Dél-Amerikában kapták el a betegséget.    Ebből 26 vírusfertőzött várandós, közülük eddig hatan hozták világra gyermeküket, öten egészséges kisbabának adtak életet. A többi állapotos nőnél a magzati vizsgálatok eddig nem mutattak fejlődési rendellenességet.    A zikavírus a terhes nőkre jelent kockázatot, más esetekben a fertőzés nem vezet súlyos megbetegedéshez.    A tigrisszúnyog által terjesztett zikavírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.    Az oxfordi, a southamptoni és az amerikai Notre Dame egyetem kutatói által készített, a Nature Microbiology tudományos lapban épp hétfőn megjelent tanulmány szerint Közép- és Dél-Amerikában 1,6 millió termékeny korú nőt veszélyeztet ez a vírus. Ugyanakkor azt is elismerték: a számok pontos meghatározását nehezíti, hogy sok esetben a fertőzés nem okoz tüneteket és panaszokat.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?