Sorsok: Várhosszúréti igaz mese

Annyi, amennyi egy negyven körüli férfiembernek éppen jól mutat. Nagy György, azaz mindenki Nagy Gyurija, a Rozsnyói járás civil embere mindig mosolyog. Pedig sorsa nem egyszerű, már az maga egy csoda, hogy él. Az meg külön csoda, hogy jár, dolgozik, szervez, családjának támasza, otthonteremtő és fészekrakó, aki korán kel, ellátja állatkáit, és utána siet a dolgára. Tenni a közösségért, menteni, ami menthető még éjfél után öt perccel a népi kultúrából, s fáradhatatlanul dolgozni civilként egy régióban, ahol fogyatkozóban a magyarság, ahol még tíz tucat Nagy Gyuri kéne, hogy megálljon, és netán visszaforduljon a lassan már visszafordíthatatlannak látszó.

Miért ragaszkodik szülőfalujához? Mit tesz a közösségért? Miért jósoltak neki kevés időt az orvosok? Hogyan ismerte meg a kórházban a szerelmét? Miként szenvedte el második balesetét? Hogyan éli mindennapjait? Honnan származik optimizmusa? Milyen tervei vannak?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha az aktuális Vasárnapban elolvassák Szászi Zoltán riportját.