Sok német kivándorol, hogy álláshoz jusson

Berlin. Sok negyven év alatti német új otthont választ, mert saját hazájában egyszerűen nincs lehetősége dolgozni. Úgy tervezik, hogy az elhúzódó gazdasági pangás miatt nem csak egy-két évig maradnak külföldön, hanem örökre.

Kevés állásajánlata, még kevesebb reménye volt az utóbbi évben Németországban egy átlagos harmincasnak arra, hogy otthon olyan munkát találjon, amiből meg tudna élni. Sokan látják úgy, hogy külföldön tárt karokkal várják őket, szakmájukat megbecsülik, míg otthon csak több éves keresés után tudnának egyáltalán valamilyen munkahelyet találni. Más európai országban egyelőre még nem tört ki a pánik, Németországot érinti legsúlyosabban a recesszió. A munkanélküliségi ráta magasabb, mint Spanyolországban. A kilátások a jövő évre sem kedvezőbbek. Emiatt egyre többen döntenek az ország végleges elhagyása mellett. Mindenesetre a kivándorlók legalább öt évre terveznek, hiszen csak ennyi idő alatt lehet elindítani a karrierjüket.

Európa más országaira jóval kevésbé jellemző a kivándorlás. Leginkább a tudományos munkát végzők intenek búcsút saját országuknak, mert például csak az Egyesült Államokban nyílik lehetőségük a kutatásra. A fiatal munkavállalók nagy része is csak rövid tapasztalatszerzés végett megy külföldre. A spanyolok által kedvelt célpont Nagy-Britannia és az USA, a franciák otthon érzik magukat a legjobban, s így vannak ezzel az olaszok is. Gerhard Schröder német kancellár jelenleg azon igyekszik, hogy átverekedje a kormány által kidolgozott szociális reformokat. Többek között azt is, hogy a hosszú távon munkanélkülieknek járó segély idejét lerövidítse. De nehéz elvenni azt, ami eddig járt a „népnek”. Az igazsághoz ugyanis hozzátartozik, hogy Németországban a munkanélküliek nagy része nem is akar dolgozni. Évekig kaphatnak munkanélküli segélyt, és azt szociális juttatás egészíti ki. A kettő együtt olyan szép kis summát tesz ki, hogy abból akár több hét nyaralásra is futja.

Vannak azonban olyan fiatal németek is, akik valóban dolgozni szeretnének, mert elkötelezettek szakmájuk iránt, vagy egzisztenciát akarnak teremteni. Sőt olyanok is akadnak, akik egyszer csak megunják a segélyezett semmittevést. Nekik is nagyon nehéz dolguk van azonban a munkaerőpiacon, állás alig akad.

A skandináv országok igen kedvelt célpontjai a német vándorlásnak. Az elmúlt évben például 2900 orvost vártak Skandináviába – leginkább belgyógyászokat és általános orvosokat. De nemcsak az ő számukra vonzóak az északi országok. A német mentalitásnak tökéletesen megfelel a fix és jól szabályozott munkaidő, a garantált továbbképzés, a biztos fizetés és a szociális juttatások erős hálója. A mérnökök és a természettudományokkal foglalkozók nagy része az Egyesült Államokba és Japánba vándorol. A gazdaságban dolgozók számára Ausztrália kínál vonzó lehetőségeket, marketingesek és értékesítők indulnak délnek.

Természetesen nem az ország alapján keresgélnek. „Az emberek dolgozni akarnak, mindegy, hogy hol” – foglalja össze az Európai Bizottságnak készült jelentés. Tavaly előtt több mint 10 ezer német adta fel a próbálkozást, hogy hazájában találjon magának munkát. Volt, aki Paraguayba ment. A lényeg, hogy ott megbecsülik és hagyják dolgozni.

Sokan természetesen nem valamelyik McDonald’s étteremben szeretnének landolni, így már Németországból gondoskodnak új munkahelyükről. Ez rengeteg papírmunkával jár. A munkaügyi hivatalokban kérdőívek, dokumentumok várnak kitöltésre, ezek mellé hitelesített igazolásokat, referenciákat is csatolni kell. A végzettség elismertetése sem könnyű eset, bár az Európai Unión (EU) belül egy három évnél hosszabb képzés mindenhol garanciát jelent. Az EU-n kívüli országok esetében már jóval nehezebb helyzetben vannak a németek is, munkavállalási engedélyről, vízumról is gondoskodniuk kell.

Ha valaki átverekedte magát a bürokrácián, már csak a csomagolás marad hátra. Új élet vár rá egy idegen országban. Nem könnyű. Mégis sok német felül a repülőgépre, és vissza sem néz.

Külföldi munkavállalást befolyásoló tényezők:

Magasabb jövedelem

Életkor

Távolság a régi és az új lakóhely között

Információszerzési lehetőségek az adott országról

Elhelyezkedési lehetőségek, az adott ország munkaerő-piaci helyzete

Családnagyság

Nyelvtudás

Kulturális és társadalmi környezet

Adózási és társadalombiztosítási rendszerek

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?