Sikerült megfékezni a legnagyobb kaliforniai erdőtüzet

Los Angeles |

<div>A tűzoltóknak sikerült megfékezniük a Kaliforniában pusztító erdő- és bozóttüzek közül a legnagyobbat.</div>

A Los Angeles Times című újság az állam erdészeti hatóságának szóvivőjére hivatkozva arról írt, hogy a Santa Barbarától délre, Ventura környékén tomboló, Thomas névre keresztelt erdőtüzet sikerült a tizedére visszaszorítani. A tűzoltók segítségére volt, hogy gyengült a hírhedt Szent Anna-szél, ami lehetővé tette többek közt, hogy több repülőgépet vessenek be az oltás során. Közben Ventura közelében rábukkantak a mostani erdőtüzek első halálos áldozatára. A 70 éves nő vélhetően a tűz elől menekülve balesetet szenvedett autójával és meghalt – közölték a hatóságok. Az erős szél által is táplált Thomas tűz 580 négyzetkilométeres területre terjedt ki a Los Angeles Times szerint. A hat erdő- és bozóttűz elől, amelyek hétfő óta pusztítanak Santa Barbara és San Diego között, sajtóhírek szerint több mint 200 ezer embernek kellett elmenekülnie és ötszáznál is több épület semmisült meg, lakóépületek ezrei maradtak áram nélkül.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?