Sepsiszentgyörgy új adója

Sepsiszentgyörgy. Rádiólicencet kapott a múlt héten a Média 3 részvénytársaság a bukaresti audiovizuális tanácstól. Az új adó a 90,2 frekvencián kezd majd sugározni, Sepsiszentgyörgyön és közvetlen környezetében.

Sepsiszentgyörgy. Rádiólicencet kapott a múlt héten a Média 3 részvénytársaság a bukaresti audiovizuális tanácstól. Az új adó a 90,2 frekvencián kezd majd sugározni, Sepsiszentgyörgyön és közvetlen környezetében.

„Előrelépés, mi több, öröm, hogy sikerült megszerezni ezt a szűk frekvenciát, mert ez az első olyan licenc, melyet magyar vállalkozó, jelen esetben egy részvénytársaság, a Média 3 nyert el. Tagjai: a Kereszténydemokrata Egyesület, a Horizont Egyesület, a Pro Georgio Sancto Alapítvány, ASIMCOV – Koréh Endre Egyesület és a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület” – közölte Szőke György, az rt. igazgatótanácsának elnöke.

Az új rádió és a bérelt sávon működtetendő televízió szervezésének feladatát Kalamár György színész-rendezőre bízta a tulajdonos. „A rádió beindítására legalább fél évet szánunk, mert szakembereket kell képezni. Mi a jelen pillanatban Sepsiszentgyörgyön sugárzó két rádióadó mellett olyan műsorral kívánunk jelentkezni, mely nemcsak a fiatalokhoz szól, hanem komoly, megbízható hírműsorral, gazdasági, kulturális adásokkal jelentkezik, heti vagy havi rendszerességgel megszólaltatja a város jelentős személyiségeit. Terveink szerint a rádió zeneanyagának a negyvenévesnél idősebb korosztályt is vonzania kell” – vázolta Kalamár György elképzeléseit.

A tévé még keményebb dió, egyelőre kölcsönkérik Szalló Lászlótól a Selectronik tévéstúdió felszereléseit, és az Aristotel Cancescu brassói üzletembertől bérbe vett sávon minél hamarabb indulnak, kezdetben legalább napi egy híradóval és képújsággal. A többi pénz kérdése, mert mind a rádiózáshoz, mind a tévézéshez a jó szakembereken kívül pénz, pénz és pénz kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?