Se sajnálat, se harag, se bocsánat

Guantánamón volt fogoly. Kabulban barátai köszöntik az afgán férfit, akit az amerikaiak március 15-én engedtek szabadon 22 afganisztáni és 3 pakisztáni fogollyal együttČTK/AP-felvételAnthony Mendez törzsőrmester, a Delta tábor főfelügyelője katonásan határozott. Nem vitatkozunk. Azért jöttünk, hogy kinyíljon a kapu, és megnézhessük, milyen körülmények között tartják az amerikaiak Guantánamón az al-Kaida terrorszervezet és a velük szövetséges tálib mozgalom Afganisztánban elfogott tagjait.

Az előírásokat nemcsak a törzsőrmester veszi komolyan. A sajtóra vonatkozó szabályok aláírt példányát már jóval indulás előtt vissza kellett küldenünk a guantánamói támaszpont sajtóirodájának. A 115 négyzetkilométeres katonai bázison töltött nem egész három nap alatt egyetlen lépést sem tehettünk felügyelet nélkül, minden fotóhoz engedélyt kellett kérnünk, és a fogolytáborban töltött nap végén gondosan átvizsgálták a fényképeket. A digitális kamerából öt felvételt töröltek, valamennyit azért, mert túlságosan kivehető volt egy-egy amerikai katona arca, márpedig nemcsak a terrorizmussal gyanúsított foglyokat, hanem – az erre engedélyt adó parancsnokok kivételével – őreiket sem szabad fényképezni. A házigazdák ugyanakkor igyekeztek teljesíteni a sajtó minden kívánságát, és a legszigorúbban őrzött foglyok kivételével gyakorlatilag mindent megmutattak.

A nemzetközi közvéleménynek szentelt figyelmet mi sem jelzi jobban, mint hogy a két külföldi tudósítót egyszerre két tábornok is fogadta. Jay Hood dandártábornoknak, a JTF (Joint Task Force – egy feladatra létrehozott, összfegyvernemi csoportosítás) néhány nappal korábban kinevezett parancsnokának ebben a minőségében ez volt az első interjúja. Operatív helyettese, Mitchell Leclaire dandártábornok nem hivatásos katona. A michigani Nemzeti Gárdában szolgál, civilben nyugalmazott egyetemi tanár, a klímaberendezések szakértője. Mindketten szemlátomást büszkék arra, milyen fontos beosztást kaptak.

Hood szerint az elnök és a kormány foglyokra vonatkozó döntései az amerikai polgári lakosság védelmét szolgálják. Azt mondja, az Afganisztánban elfogott mintegy tízezer tálibból és al-Kaida-tagból csak azt a nem egész nyolcszázat hozták át Guantánamóra, akiket az előzetes szűrés a legveszélyesebbeknek ítélt. Az iraki hadszíntérről senkit sem hoztak ide, de nem kizárt, hogy Afganisztánból, ahol tavasszal új offenzíva indult, még érkeznek őrizetesek. Az utolsó embert decemberben hozták át.

A támaszponton három aspektusból vizsgálják a beérkezőket: veszélyesek-e a szabad világra, elsősorban az Egyesült Államokra, van-e információjuk a szabadlábon lévő terroristák szándékairól, illetve nem követtek-e el emberiesség elleni vagy terrorista bűncselekményt. Senkit sem tartanak itt, ha már mindhárom eshetőséget kizárták. Az első embert alig három hónappal a tábor megnyitása után, 2002 áprilisában küldték haza. Eddig összesen százharmincnégyüket engedtek el – egy részük nem szabadult végleg, hazájukban vonják őket felelősségre. A titkolódzásra jellemző, hogy tizenöten (afgán, török, szudáni, iraki, tádzsikisztáni, jordániai és jemeni állampolgárok) éppen aznap hagyhatták el a fogolytábort, amikor mi is visszautaztunk az Egyesült Államokba. A frissen szabadulókról azonban három nap alatt egy szót sem hallottunk, a fejleményről már a repülőtéren, a CNN-t nézve értesültünk.

Guantánamón jelenleg két táborban hatszáz foglyot őriznek: 42 ország állampolgárait, akik összesen 17 nyelven beszélnek. A 2002 januárjában sebtében emelt Camp X-Ray (Röntgen tábor) üresen áll, benőtte a gaz, és ellepték a 30 centis banánpatkányok. A világ közvéleményében azonban megmaradt a primitív, őrtornyok és reflektorok által körülvett, dróthálófalú cellasorok, a láncra verve vezetett, csuklyát viselő emberek képe, a jogvédő szervezetek tiltakozása.

A négy altáborból álló Delta tábor már külsejében sem hasonlít elődjére. Az építők itt sem sajnálták a horgas tüskékkel borított katonai szögesdrótot, de a külső kerítést az átlátást akadályozó, sűrű zöld háló borítja, belül modern, tükörablakú őrtorony magasodik. A bejáratnál szigorú zsiliprendszer működik: a fényképes azonosító kártyákat alaposan megvizsgálják, még Young alezredessel, a tábor helyettes parancsnokával és Mendez törzsőrmesterrel sem tesznek kivételt. Az első zsilipet egy második követi. A két újságírót hat-nyolc katona kíséri, valamint egy civil ruhás hölgy, aki csak a keresztnevén mutatkozott be. Laurie kísérőink szerint egy polgári cég biztonsági kérdésekkel foglalkozó alkalmazottja. A pontosításra vonatkozó kérdésekre kitérő válaszok születtek – az biztos, hogy végül ő döntötte el, melyik kockákat kell törölni a fényképezőgépek memóriájából.

A Delta tábor elsőként felépült blokkja most a 3-as tábor nevet viseli. Itt tartják fogva azt a kilencven embert, aki semmilyen formában nem hajlandó együttműködni, és nem válaszol a kérdésekre. Valamennyi fogoly itt tölti guantánamói tartózkodásának legalább az első hónapját. Aki pedig nem teljesen megátalkodott, az nem sokkal később megkezdheti a mekkai zarándoklat mintájára hadzsnak hívott folyamatot: átkerülhet a szintén a lehető legszigorúbban őrzött, de már némi privilégiumokat is nyújtó 2-es, majd az 1-es, illetve végül a közepes szigorúságú 4-es táborba. A 3-as táborban egy foglyot sem láttunk. Az amerikaiak szerint erre már csak a saját érdekünkben sem kerülhetett sor: az itteniek olykor megpróbálják leköpni a közelebb lépőket, sőt mint Kolarik százados, a JTF sajtóosztályának munkatársa elmondta, egyesek ürülékkel dobálják a rács túloldalán állókat. Megmutattak viszont egy üres zárkasort, és egy berendezett cellát, amelyben a priccsen akkurátusan összehajtogatva ott volt a narancssárga ruha, egy törülköző, továbbá egy pár műanyag papucs, a Korán egy példánya, és egy sakk-készlet. Az imádkozást könnyítendő minden cellában kis nyíl mutatja, merre van Mekka. Az épület külső fala tömör, de a zárkák között és az ajtón csak rács van. A kétoldalt sorakozó cellák közötti folyosón egyszerre négy katonai rendőr járkál, minden fogolyra legfeljebb 45 másodpercenként ránéznek. Mivel az őrök között nők is vannak, a rozsdamentes acélból készült, folyóvizes, guggolós vécét használó foglyok eltakarhatják magukat, de a fejüknek akkor is látszaniuk kell.

Bárkivel beszéltünk, mindenki meg volt róla győződve, hogy Guantánamón nincsenek ártatlanul fogva tartottak, sőt még olyanok sem, akik csupán egyszerű harcosként lőttek az amerikaiakra. A tábornokoktól a katonai rendőrökön át a kihallgatókig mindenki azt mondta, hogy a foglyok roppant veszélyes emberek. Ennek ellenére állították, hogy a kényszerhelyzeteket kivéve nem alkalmaznak velük szemben fizikai erőszakot, és szó sem lehet kínzásról. Bár az idekerülők többsége hozzá van szokva a forró éghajlathoz, ha a hőmérséklet 28 Celsius-fok fölé emelkedik, az épületekben bekapcsolják a ventilátorokat. A magánzárkákban lévő foglyok a rácson keresztül beszélgethetnek és sakkozhatnak, kétnaponta 30 percet sportolhatnak is – ilyenkor egyszerre legfeljebb ketten lehetnek kint a drótkerítéssel körülvett kis udvaron. A főleg futballal eltöltött félóra után gyors zuhanyozási és borotválkozási lehetőség is jár.

Az őrök – és általában a 2100 fős JTF – döntő többsége „hétvégi katona”, azaz nemzeti gárdista. Ők békeidőben havonta egy hétvégén és minden nyáron két hetet gyakorlatoznak. A legkülönbözőbb szakmák képviselői vannak köztük, Young alezredes például civilben egy bank informatikáért felelős alelnöke. Amíg a gárdisták itt szolgálnak, otthon fenntartják nekik a munkahelyüket. Sok cég és kisvállalkozó megtéríti alkalmazottainak a szokásos fizetésük és az ennél olykor jóval alacsonyabb katonai járandóság közötti különbséget – jóllehet erre semmi nem kötelezi őket.

Az a néhány őr, akivel volt alkalmunk szót váltani, tudatosan, önérzetesen beszélt a feladatáról. Volt köztük 22 éves lány, aki fiatalabb testvéreinek akar jó példát mutatni, joghallgató, aki szerint egy hangos „Jó reggelt!” és egy felfelé fordított mutatóujj csodákra képes, illetve csendes szavú óriás, aki azt mondta, hogy bár a foglyok olykor szándékosan próbára teszik a türelmét, eddig még senkinek sem sikerült kitérítenie a nyugalmából. Azt sem tagadták azonban, hogy ellenszegülés esetén nem marad el a kemény fellépés, illetve a retorzió. A foglyok pontosan ismerik a szabályokat, és tudják, mikor mire számíthatnak: az együttműködők enyhébb elbánást és több használati tárgyat kapnak, a renitensek maradnak a 3-as táborban, vagy ha már továbbléptek, könnyen visszakerülhetnek a legridegebb cellákba.

A Nemzetközi Vöröskereszt rendszeresen látogatja a Delta tábort, és munkatársai háborítatlanul beszélhetnek a fogva tartottakkal. A 4-es táborban láttuk, amint néhány fogoly egy a szabadban lévő asztalnál éppen civilekkel beszélget. Itt fehér ruha és egyszerű tornacipő a viselet, a tízágyas blokkokból napi hét-nyolc órára is kiengedik a foglyokat, akik röplabdázhatnak, a szinte állandó hőségben jeges vizet ihatnak, és gyakorlatilag korlátlanul kapnak ennivalót. Jelenleg több mint százhúszan vannak itt, közülük harminchatan pastu nyelven írni-olvasni is tanulnak – a foglyok közül kilencvenen teljesen analfabéták.

A Delta táborban lévők fő elfoglaltsága a kihallgatásokon való részvétel. Az információgyűjtéssel foglalkozó amerikai szakértőket vezető rangidős tiszt, a csak keresztnevén bemutatkozó Richard alezredes rögtön az elején leszögezi, hogy ők nem vallatnak, hanem kikérdeznek. A kis szürke helyiség közepén vastag fémkarika mered ki a padlóból – ehhez kötik le a foglyokat. Van, akiket csak az első néhány alkalommal, de olyan is van, akit két év után sem hagyhatnak szabadon mozogni.

A kihallgatásokat úgynevezett tigriscsapatok végzik, jelszavuk: Miénk az éjszaka. A csoport egy kihallgatóspecialistából, egy elem-zőből és egy tolmács-kulturális szakemberből áll. Az állandó összetételű triók 14-15 fogollyal foglalkoznak. Mindenkinek kijár naponta öt óra összefüggő alvás, egyebekben azonban bármikor alávethetik őket az egyvégtében maximum ötórás kihallgatásnak, majd egy óra pihenővel következhet az újabb szeánsz. Kínzásról itt sem lehet szó, a kihallgatóknak más eszközökkel kell megtudniuk, amit szeretnének. Hogy egészen pontosan milyenekkel, annak ellenére sem sikerült megtudnunk, hogy egy magyartól érdeklődhettünk. Zsigmond, a főnökéhez hasonlóan szintén csak keresztnevén említhető fiatalember családja 1956-ban Sopronból indult Amerikába, ő már kint született, de kiválóan beszél magyarul. Tartalékos katona, a kihallgatásokra szakosodott, oroszul és franciául is tud. Ő is ugyanazt mondta, mint mindenki, aki közvetlen kapcsolatban áll a foglyokkal: ezek rossz fiúk, de a kínzás vagy a kínvallatás ellenkezik azokkal az alapelvekkel, amelyek nevében Amerika fellép a terrorizmus ellen.

Amióta 2002. január 11-én az első húsz ember megérkezett, harminckétezer orvosi vizsgálatot és kezelést hajtottak végre a foglyokon, akik ezenkívül tizenhatezerszer fordultak meg a fogorvosnál. A Delta tábor 24 ágyas kórházában minden van, amire szükség lehet, és a száztagú egészségügyi személyzet ugyanúgy foglalkozik az őrizetesekkel, mintha amerikai katonák lennének. Amikor egyikük nyílt szívműtétre szorult, az Egyesült Államokból hoztak specialistákat. Eddig egy fogoly sem halt meg, amihez, mint John Edmonson százados, a kórház parancsnoka elismerte, szerencse is kellett: az egyik fogva tartottat egyszer harmincnapos kómából sikerült visszahozni. Az öngyilkossági kísérletek száma szerinte csökken, és arányaiban hasonló az amerikai fegyintézetek átlagához.

Bár lefényképezni nem hagyták, megmutatták az elhagyottan álló Iguana tábort is, ahol januárig három fiatalkorú afgán fiú élt. A kihallgatók szerint nem véletlenül kerültek Guantánamóra, ám sosem tekintették őket „ellenséges fegyveresnek”. Az idő nagy részében angolul tanultak és fociztak – de nem hagyhatták el szögesdróttal körülvett lakóhelyüket.

Van még egy tábor, ahol foglyokat őriznek. Az Echo névre keresztelt létesítményben egyelőre azt a hat férfit tartják fogva, akik ellen megkezdődött a hadbírósági tár-gyalás előkészítése. Kettő ellen már vádat emeltek, négynek pedig lehetőséget adtak arra, hogy ügyvéddel találkozhassanak. Mind a hatan a nem együttműködőknek helyt adó 3-as táborból kerültek át, egyikük egy David Hicks nevű ausztrál, ám ennél többet semmilyen faggatódzással nem sikerült megtudni róluk. Kicsit távolabb befejezéséhez közeledik az 5-ös tábor, amelynek rendeltetéséről sokat elárul a konstrukció: a legalább 20-25 évre tervezett épület egyszerre száz fogoly őrzését teszi lehetővé, a kihallgatóhelyiségek pedig sokkal modernebbek lesznek, mint a Delta táborban. Timothy Lynch ezredes, a JTF törzsfőnöke először nekünk fedte fel, hogy itt töltik majd büntetésüket azok, akiket a hadbíróságok hosszabb szabadságvesztésre ítélnek. A bíráktól szigorú ítéletek várhatók – beleértve a halálbüntetést is. A végrehajtás módjáról és helyszínéről Guantánamón senki nem tudott biztosat. Az elengedettek között volt legalább egy, aki hazaérve ismét fegyvert fogott. Ez aligha javít az itt maradtak kilátásain.

Guantánamo Bay, Kuba– Washington, 2004. április