Schwarzenegger kerüli Busht

Bush legerősebb potenciális támogatója eddig semmit nem tett az elnök újraválasztásáért. Arnold Schwarzenegger hosszú évek óta az egyetlen sikeres republikánus Kaliforniában, személyes és politikai nézeteltéréseik miatt azonban nem áll ki az elnök mellett. Ráadásul még Bush kihívójával is jóban van. Kalifornia elvesztése akár az elnökség elvesztését is jelentheti.

Schwarzenegger feltűnően kerüli Bush kampányrendezvényeit, s a republikánusok pillanatnyilag talán legnépszerűbb, de feltétlenül leghíresebb kormányzója párttársaitól eltérően nem állt ki nyíltan az újraválasztásért küzdő elnök mellett.

A választási kampány során a pártok kormányzói rendszeresen kiállnak elnökjelöltjük mellett, elkísérik őket kampányrendezvényeikre és pénzt is gyűjtenek. Schwarzenegger ehhez képest látszólag tartja a két lépés távolságot Bushtól – írja a Los Angeles Times.

A lap szerint ennek több oka is lehet. Bush és Schwarzenegger számos kérdésben homlokegyenest ellentétes álláspontot képvisel. A kaliforniai kormányzó a republikánus fősodortól eltérően támogatja az abortusz liberalizálását és a melegházasságokat. Bush mindkét esetben alkotmányos tiltást eszközölne.

Lekörözte az elnököt

A két politikus népszerűsége is összemérhetetlen. Mindketten világhírűek, „nem kérdés azonban, melyikük a népszerűbb“ – jelentette ki a lapnak nyilatkozva K. B. Forbes, a republikánusok egyik vezető politikai tanácsadója. Jól példázza ezt, hogy Schwarzenegger nemrégiben a Közel-Keleten járt, és meglátogatta a Németországban állomásozó amerikai csapatokat. A kormányzót nemcsak a helyszínen fogadták az elnöknek kijáró tisztelettel, hanem még a hírtévék is megszakították a Bush kampányáról szóló híradásukat a kormányzóról szóló beszámoló kedvéért.

Schwarzenegger távol maradt Bush eddigi egyetlen kaliforniai kampánykörútjától is. A Times szerint az egész visszavezethető arra is, hogy Bush sem állt ki látványosan Schwarzenegger kormányzóválasztási kampánya mellett.

Családi barátok

Ráadásul a kormányzó baráti viszonyban van Bush kihívójával, John Kerryvel. A demokrata elnökjelölt fő támogatója, Edward Kennedy Schwarzenegger sógora, családjaik jó barátságban vannak. Kerry és Schwarzenegger telekszomszédok Idahóban. És Schwarzenegger felesége is demokrata szavazó. Maria Shriver – a Kennedy-klán tagja – ugyanakkor nem kíván nyíltan kiállni Kerry mellett. Igaz, elmondása szerint Bushért sem fog kampányolni.

Pénzre váltaná a támogatást

Pedig Bush számára akár létfontosságúak is lehetnek a kaliforniai szavazatok. Az állam masszívan a demokraták felé húz, hosszú évek óta Schwarzenegger vezette az első sikeres republikánus kampányt. A kormányzó támogatása ráadásul más republikánusoknak is sikert jelenthet, az a három párttársa, akiket támogatott a választásokon, jelentős fölénnyel nyert.

Az ugyan nem biztos, hogy a kaliforniai értékrendet nem igazán értő Bush Schwarzenegger támogatásával nyerne, de anélkül esélye sincs a sikerre. Schwarzenegger a Times szerint ezt tudja, és kormányzóként állama javára próbálja fordítani. Mint egy áprilisi nyilatkozatában mondta, „a kaliforniaiak biztosan meghálálnának egy milliárdos szövetségi gyorssegélyt“ a novemberi választáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?