Sarki fény az esti égbolton

Általában csak az északabbra fekvő országokban lehet megfigyelni a sarki fénytEnnek oka az ún. 798-as napfoltcsoport, amely óriási mérete (szabad szemmel is megfigyelhető foltról van szó, amelynek nagysága meghaladja a Földünkét!) és rendkívüli aktivitása a szeptembert a legaktívabb hónappá varázsolta, túlszárnyalva az 1991 márciusi eseményeket is.

Általában a sarki fény jelenséget (amelyet leginkább egy hátborzongatóan lassú és csendes színes fénytánchoz lehet hasonlítani) csak az északabbra fekvő országokban lehet megfigyelni (pl. Kanada, Skandinávia), de olyan különleges esetekben, mint amilyen most is fennáll, délebbre fekvő országokban is (pl. Magyarország, Szlovákia) megpillanthatják a természet e csodás és feledhetetlen jelenségét. Az említett folt legutóbbi óriási kitörése szeptember 13-án volt, amely nagy energiájú töltött részecskéi pár nappal később érték el a Föld térségét. Ezt megelőzően szeptember 7-én történelmünk eddigi legnagyobb megfigyelt kitörése ostorozta a bolygónkat, és sarki fény volt látható Alaszkában, Kanadában, sőt Arizónában is. A rendkívülien magas aktivitás Földünket is érintő része még jó pár napig fennmarad, ezért újabb robbanások várhatóak. Érdemes lesz csillagos esténként végigfürkészni az északi égbolt látóhatárát. Ha vöröses, zöldes, sárgás, ill. ezen színek keverékét pillantjuk meg komótosan táncolni az égen, akkor sarki fényt látunk. A jelenség több percen át is fennmaradhat, ami elegendő időt nyújt arra, hogy felhívjuk mások figyelmét is.

Hogy keletkezik a sarki fény (aurora borealis)? A Nap egy forró turbulens gázgömb, amelynek belsejében és felszínén drámai folyamatok mennek végbe. Az egyik ilyen folyamat a napfoltok kialakulása (fekete alakzatok a fényes korongon), amelyek hőmérséklete valamivel alacsonyabb mint általában a Nap felszíne (amely kb. 6000 fokos). Az ilyen foltok aktív zónákról árulkodnak, ahol kitörések keletkezhetnek. Ilyen kitörés nem más, mint a Nap nagy energiájú töltött részecskéinek (felbomlott atomok) a mágneses erővonalak mentén való felgyorsulása és mintegy kirobbanása a Nap felső légkörébe, a koronába. Ha az ilyen kilövellés nagy sebességet ér el, akkor elhagyja a Napot és elindul bolygóközi útjára. Ha ez a felhő eléri pl. a Földet, ütközik a bolygónkat körülölelő mágneses térrel, amely védőhártyaként vesz körbe bennünket és ún. geomagnetikus vihart idézhet elő. A felhő részecskéi (főleg elektronok) ezek után mintegy lefolynak a tér erővonalai mentén a mágneses pólusok felé (amely északi vége pont Kanada felett van) és elérve a légkört, ütköznek annak atomjaival, amelyek ezáltal fényt bocsátanak ki. Mi ezt sarki fénynek ismerjük (lásd a mellékelt képet). Tehát, figyeljük a csillagos eget!