Rumsfeld és Powell hatalmi harca a Fehér Házban

Powell, Wolfowitz, Rumsfeld és CheneyPowell, Wolfowitz, Rumsfeld és Cheney A Fehér Ház körüli „árokharcokban” nem kevés iróniát vél felfedezni a Spiegel Online. A Washington Post információi szerint már a Republikánus Párt bölcsei is Donald Rumsfeld védelmi miniszter befolyásának csökkentését követelik.

Tony Blair brit kormányfő kedden bejelentette: „a háború második fázisába léptünk”. A londoni Haditanács után a világnak üzenő politikus ugyanakkor nem közölte, mit jelent ez a második fázis. Washingtoni hírek alapján elképzelhető: a váltás nem az előrelépés, sokkal inkább a visszalépés jele. Bár az amerikai vezetők nem győzik hangsúlyozni, hogy a terv alapvetően jó, és nagyobb változtatásra nincs szükség, a kiszivárgott hírek szerint egyre erősebb a nézeteltérés a Bush-kormányzat politikusai között.

Rumsfeld legfőbb küldetésének tartotta, hogy kialakítsa az új amerikai „high-tech” hadsereget, amelyik kis létszámmal, és elsöprő technikai fölénnyel minden fegyveres konfliktust szövetséges segítség nélkül is könnyen eldönt. Irak lett volna a próba. Első lépcsőben a „sokk és megfélemlítés” névre keresztelt bombazápor izolálja a bagdadi vezetést, amelyik hatalma vesztét látva egymásnak esik. Ezek után bevonulnak a szárazföldi csapatok, hogy levezényeljék a tömeges fegyverletételt. A Zeit megállapítása szerint nem volt még háború, amely során az egyik fél taktikája kizárólag arra épült volna, hogy a másik fél nem akar harcolni.

A stratégia azonban – a háború jelen állása szerint – kudarcot vallott. Egyre több amerikai főtiszt kritizálja civil főnökét: Rumsfeld hibás helyzetértékelése veszélybe sodorta csapataikat. Egy kuvaiti parancsnok egyenesen Robert McNamara egykori védelmi miniszterhez hasonlította a Pentagon jelenlegi főnökét, ahhoz a politikushoz, aki lépésről-lépésre sodorta a vietnami háborúba országát. A The New York Times tudósítója pedig egy ezredes megjegyzését szállította a sivatagból: „Rumsfeld olcsó háborút akart, hát most megkapta”. A Spiegel Online szerint a következő mondattal lehet összefoglalni a szaporodó kritikus megjegyzéseket: a civil miniszter szálljon ki végre a haditervek készítéséből.

A Washington Post értesülései szerint a háború első két hetének nehezen tagadható kudarca után már a Republikánus Párt vezető személyiségei is elfordultak a héjáktól. A „Grand Old Party” (nagyszerű öreg párt) befolyásos vezetőit küldte a színfalak mögött a Fehér Házba – írja a fővárosi napilap. A küldöttség feladata meggyőzni az elnököt, hogy a Rumsfeld–Cheney–Wolfowitz „héja-trió” tanácsai többet ártanak az Egyesült Államoknak, mint használnak (Dick Cheney Bush elnök helyettese). A párt vezetése szerint a hármak veszélyeztetik Amerika hosszú távú érdekeit, és tovább nehezítik Washington kapcsolatát a nemzetközi szervezetekkel és szövetséges országokkal.

A kormányzaton belüli konfliktus igazi frontvonala azonban a Pentagon és a külügyminisztérium között húzódik. A „héja-trió” legnagyobb ellenfele az a Colin Powell külügyminiszter, aki saját bevallása szerint kizárólag a diplomáciai kérdésekkel foglalkozik. Igaz, ezt az állítását egyetlen szakértő sem hiszi el. Powell 1989 és 93 között az amerikai hadsereg vezérkari főnöke volt. Ebben a rangjában kiharcolta, hogy katonai kérdésekben a főparancsnok személyesen az elnöknek adhasson tanácsot a Pentagon közvetítése nélkül.

Nagy port kavart pár hónapja, hogy amikor Bush feltett egy kérdést Franks négycsillagos tábornoknak, a jelenlegi vezérkari főnöknek, Rumsfeld tanuk elbeszélése alapján félbeszakította: „Tommy, erre a kérdésre jobb, ha nem felelsz”. A Zeit elemzése szerint a védelmi miniszter beiktatása óta küzd Powell hagyatéka ellen, a hadvezetés azonban inkább hallgat régi egyenruhás főnökére, mint civil elöljárójára.

A Pentagon vezetői sértetten terjesztik: Powell egy „fekete csatornát” tart fenn a tábornokokkal. Nyíltan azonban Rumsfeld sem meri támadni az ex-főtisztet. Ennek oka az elemzők szerint idősebb Bush karakán kiállása volt beosztottja mellett: „nem tudom elviselni, ha Powellt kritizálják, jöjjön a támadás bármelyik oldalról”. A hétfői nyilatkozat egyértelmű figyelmeztetés a Pentagon felé.

Az egység látszólagos megőrzésének érdekében a külügyminiszter egyelőre nem indított offenzívát Rumsfeld ellen, de a napokban kibontakozó háborús stratégiaváltás egyértelműen a Powell-doktrínát követi. Az elnevezés az első Öböl-háborúból származik. Az akkori haditerv alapja: tiszta célok, hosszantartó légi csapások, majd nagy létszámfölényben lévő gyalogság bevetése – az egész a lehető legszélesebb nemzetközi koalícióban.

Bár Washington már 46 országot számol támogatói között, a Zeit szerint ez nem más, mint egy „Patyomkin-szövetség”. Még a CNN katonai elemzője is elismerte, hogy fontos szövetségesek hirtelen elfordulása komoly gondokat okozott. A hírtelevízió megállapítása szerint a diplomáciai kudarc egy hónapos csúszást eredményezett a háborúban. Lényegesen jobban állna az amerikai hadsereg ugyanis, ha 62 ezer katonája felvonulhatott volna Törökországban, vagy ha a térségben több légteret használhatna.

Rumsfeld azonban úgy gondolta, hogy a Powell-doktrína a „hidegháború hagyatéka és már nem adekvát”. A Pentagon-vezér érvényesítette elképzeléseit a háború előkészületi szakaszában, de két hét után fordulni látszik a széljárás Washingtonban. Mikor múlt pénteken Powellt megkérdezték, nem sajnálja-e, hogy letértek az általa kidolgozott doktrínáról, azt felelte a külügyminiszter: „Biztosíthatom önöket, pontosan ezt a doktrínát alkalmazzák a tábornokok és az admirálisok. Én csak tudom, én képeztem ki őket”.

A visszavonult főparancsnok nem említette a védelmi minisztert nyilatkozatában, de legfőbb tanácsosának odaszúrt egyet. Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes soha életében nem hordott egyenruhát, így nem csoda, ha ő a legnagyobb tüske a hadvezetés szemében. A tábornokok szerint Wolfowitz egyedül akadémiai szempontok alapján elemzi a háborút, míg a katonai valóságot nem ismeri. Az áldozatokkal kapcsolatban feltett kérdésre aztán Powell így felelt: „Ez az ár, amit minden háborúért meg kell fizetni. Ezt az árat pedig nem az értelmiségiek fizetik, hanem fantasztikus fiatal amerikaiak, akik hazájukat szolgálják, és hisznek a jó célokban”.

A háború kitörésének napjaiban a világsajtó azon meditált, vajon kinek a feje hullik porba a háború után. Gyors siker esetén Powell viszi el a balhét a kudarcot valló diplomáciáért – kalkuláltak. Hosszú harcok viszont Rumsfeld sorsát pecsételhetik meg. Egyelőre az elnök hallgat. „Bush olyan mint egy szfinx, megnyilvánulásaiból nem szűrhető le, melyik oldalon áll a kormányzatán belül kirobbant hatalmi harcban” – nyilatkozta a Fehér Ház egyik munkatársa a Washington Postnak.