Román–magyar falu a vegyi kombinát árnyékában

A falu első, Árpád-kori templomát a 15. századi török dúlás idején égetik porrá, a reformáció idején ennek helyén épül fel a protestánsok erődtemploma, amelyet Basta generális zsoldos csapatai rombolnak földig 1601-ben. Az erődtemplom szinte csodával határos módon megmaradt harangja ma is szolgál. A 17. század második felében szinte teljesen kipusztul a vidék, alig lakják, egy ideig Pusztakeresztúrként emlegetik a korabeliek. A román lakosság keresztúri betelepítése a 16. században kezdődik, de a 18. században éri el tetőfokát, amikor a jezsuiták szervezik az erőszakos betelepítést. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiből Keresztúr sem marad ki, a román felkelők kezére került település egyik földesura, Misz Olivér is az atrocitások áldozatául esik. A kiegyezés után változik a helyzet, megáll az erőszakos betelepítés, a viszonylag nyugodtabb életkörülmények között szaporodik a magyar lakosság, 1910-ben már újra többségben van, a 896 lakosból 514 magyar. Az első világháborút lezáró trianoni békekötés után, majd a második világégés utáni években, főleg az erőszakos iparosítás éveiben újra nagyszámú román lakosság telepedik le Keresztúron, de a kollektivizálás elől menekülő székelyföldi magyarok is. Ma már a lakosság 60 százaléka jövevénynek számít.

Amire a pénzből futja

– A Keresztúron működő vállalkozások számát tekintve akár irigylésre méltó helyzetben is lehetnénk – magyarázza Ioan Sinpalean polgármester kifogástalan magyarsággal –, de sajnos, a mintegy száz cég túlnyomó többsége rendszerint elmulasztja befizetni a nekünk járó adókat és illetékeket, felhalmozott hátralékaikból akár egy esztendő költségvetésére is telne.

Az országút két oldalán a 80-as években felépített tömbházakban 400 család lakik, a fűtést és melegvizet az önkormányzat tulajdonában lévő kazánház szolgáltatja, sajnos a lakók többsége nem képes törleszteni a számlákat, ezért szinte állandósult a szolgáltatások felfüggesztésének veszélye. Jelentős megterhelést jelent a költségvetés számára a kisnyugdíjasoknak, egyedülálló öregeknek és a mintegy 250 cigány családnak juttatott rendszeres szociális támogatás.

– Elkészült a cigány-telep lakásainak felújítását célzó programtervezet is – tájékoztat a polgármester –, de beindításához, egyelőre, nincs meg az anyagi fedezet. Az érintettek fogadókészsége körül is bajok vannak, sem önszervezettség, sem hozzáállás tekintetében nincsenek kellőképpen felkészülve. Azt várják, mindent készen kapjanak – fűzi hozzá Sinpalen –, amíg ez a mentalítás nem változik, addig nem juthatunk egyről kettőre.

Falu vagy külváros?

Maroskeresztúr, akárcsak a hasonló helyzetű települések, egyszerre falu és város, mindazokkal az előnyökkel és hátrányokkal, amelyek az ilyen köztes, mondhatni öszvérállapotból törvényszerűen következnek. Építészetileg inkább a faluhoz áll közelebb, de ha a lakosság mentalitását vesszük figyelembe, akkor már inkább városnak mondható. A nagyszámú betelepülő – arányuk ma már eléri a 60 százalékot – és az „őslakosok” közötti mentalitásbeli különbségek – az újonnan érkezettek részint a kollektivizálás elől menekülő jobb módú, vállalkozóbb szemléletű gazdák, részint a hatvanas évektől kezdődően többnyire a kombinátnál munkát találó, de a kétlakiságot mai napig vállaló, aránylag felvilágosultabb ipari munkások – állandó feszültségforrást jelentettek, s jelentenek még manapság is. ĺgy nem csoda, hogy a hagyományos értelemben vett faluközösség nem alakulhatott ki.

– A rendszerváltozás pillanatában Keresztúron is hiányoztak mind a közösségi élet, mind a település sajátos identitása megteremtésének alapvető feltételei – mondja Sólyom Imre, az Ave Maria Alapítvány elnöke, aki a falu szülöttjeként kötelességének érezte, hogy Kolozsváron bejegyzett alapítványának egyik fiókját szülőfalujába helyezze. Az alapítvány humanitárius és oktatási téren fejti ki tevékenységét, hoszszabb távú terveik között egy szociális központ létrehozása is szerepel. 2001-ben kezdték a munkát, a község első számítógépes, idegen nyelveket és szakmai ismereteket oktató központjában. – Továbbképző kurzusainkon – mondja Sólyom – mintegy százan vettek eddig részt, de ötven személy, köztük nyolc keresztúri, általunk jutott ki egy magyarországi ezüstkalászos gazda-tanfolyamra.

Lehet-e széllel szemben?

Keresztúron viszonylag jól megfér egymással a két etnikum, a román és a magyar, talán a ‘90-es esztendőt leszámítva, amikor a vásárhelyi fekete március itt is felbolygatta a kedélyeket, s kölcsönös gyanakvás lett úrrá a két közösségen. Azóta, egy-két kivételtől eltekintve békésen éldegélnek egymás mellett. A tizenöt tagú keresztúri önkormányzati testületnek nyolc RMDSZ-es tagja van

– A román tanácsosokkal végig jól kijöttünk – mondja Moldován József, az RMDSZ-frakció vezetője –, kivéve egyetlen esetet, amikor az ortodox egyházközség templomépítése körüli törvénytelenségek miatt kemény csatákat voltunk kénytelenek vívni. Mi nem a templomépítést elleneztük, hanem azt, hogy a vitatott tulajdonjogú területen teszik.

Az építkezés helyén, a polgármesteri hivatal tőszomszédságában egykor a rendőrőrs gázszivárgástól felrobbant épülete állott, a 645 négyzetméternyi területet egy 2002-es kormányhatározat a helyi önkormányzatnak a birtokába juttatta, de az elmulasztotta a maga nevére telekeltetni. Ezt a mai napig felróják a polgármesternek, aki akarva-akaratlanul megkönnyítette az építtető helyzetét. Itt kezdték el az ortodoxok a templomépítést, anélkül, hogy építkezési engedélyük lett volna, igaz időközben ezt pótolták. A helyi magyarság azt nehezményezi, hogy mialatt a katolikusok és a reformátusok a maguk által vásárolt területen építették fel a templomaikat, addig az ortodox egyház közterületre kezdett építkezni. A tanács RMDSZ-frakciója, miután hasztalan fordult a prefektúrához, jogi útra vitte az ügyet, az építkezés felfüggesztését kérve, de két vesztett per után, kénytelenek voltak belenyugodni a dologba. A keresztúri magyarok kudarcként élték meg a történteket, különösen azt fájlalják, hogy az RMDSZ megyei szervezete nem állt ki teljes mellszélességgel az ügy mellett, egy magas rangú vezető egyenesen visszakozásra próbálta rávenni a helyieket, mondván: széllel szemben... amúgy sem érdemes.

A keresztúriak legfájóbb problémája a füstokádó kolosszus közelségéből, pontosabban a vegyi kombinát okozta környezetszennyezésből fakad. A késő őszi és téli hónapokban gyakoribb ködös időben fojtogató ammóniumszag árasztja el a települést. De ez csak a dolog egyik, látványban is megragadható része. Arról azonban, hogy a folyamatos szennyezés milyen rombolást végez a természeti környezetben, hogy milyen egészségkárosító hatással van az emberi szervezetre, arról a helyiek nemigen tudnak. A szakemberek főleg a rendszerváltás után végeztek ugyan kutatásokat, de azok eredményeit csak a beavatottak ismerik.

Mindezek ellenére Keresztúr folyamatosan épül, szépül, csinosodik, az öntudatosabb, s természetesen a tehetősebb keresztúriak úgy élnek, úgy terveznek, mint akik tudják, hosszú életük lesz e földön. Ha nem nekik, akkor az utánuk jövőknek.