Rehabilitálták a boszorkányokat a norvégiai Vardóban

Vardo |

<p>A valaha a pokol kapujának tartott messzi északon, ahol Európa más részeihez viszonyítva arányaiban jóval több boszorkányt végeztek ki valaha, ma a máglya helyén emlékmű áll az igazságtalanul elítélt emberek rehabilitálása jeléül.</p>

A Barents-tengeri Vardo szigetén emelt 125 méter hosszú, cölöpökre feszített fehér bőrökből álló emlékművön táblák ismertetik meg a látogatót a tragikus sorsokkal: az egyik boszorkányt azért égették meg, mert állítólag megrontott egy gyermeket és két kecskét, egy másik pedig vihart idézett elő, amely 10 hajót és 40 tengerészt sodort el.     A XVII. században mintegy háromezren éltek Finnmarkban, Norvégia legészakibb megyéjében. Néhány évszázad alatt 135 embert vádoltak meg boszorkánysággal és 91-et ki is végeztek közülük, túlnyomó többségükben nőket.     "Ez a szomorú mérleg Finnmarkot első helyre teszi Európában, ahol akkoriban ördögi vadászat folyt a boszorkányok után" – magyarázta Liv Willumsen, a tromsói egyetem professzora.     "Arányaiban még Németország és Skócia egyes részeihez viszonyítva is rosszabb volt a helyzet, márpedig ott ezerrel égtek a máglyák" – tette hozzá a történész a Vardo kisvárosban 2011-ben felavatott emlékművet bemutatva.     Az eldugott vidék boszorkányüldözési buzgalmát talán éppen a földrajzi elszigeteltség magyarázza. A démonológia dogmáiban hívő elit hatására az az elgondolás, hogy a nők a Gonosszal paktálnak, és rontó hatalmakért cserében elutasítják a keresztény hitet, masszívan gyökeret vert a sarkvidéki területeken, amelyeket a néphit sokáig a pokol előszobájának tartott.     A fő hatalmi központ ugyanis többheti utazásnyira volt, Koppenhágában (Norvégia ekkoriban államszövetség keretében Dániához tartozott).      "Az emberek őszintén hitték, hogy az ördög szövetségeinek hada veszi körül őket. A helyi bíróságok ellenőrzés nélkül cselekedhettek. Egyetlen nap alatt bírák elé vonszolhatták, vallomásra kényszeríthették és elítélhették az embert" – mesélte Liv Willumsen.     "Ha kínzással nem sikerült kicsikarni a vallomást, a bíróság elrendelhette az úszópróbát: a vádlottat összekötözött csuklóval és bokával a tengerbe vetették, és ha lebegett, az volt a bizonyíték, hogy valóban boszorkány. A vizet ráadásul tiszta elemnek tekintették, amely lemossa a tisztátlanságot" - magyarázta.     Rune Blix Hagen, a tromsói egyetem másik történésze szerint a boszorkányüldözés korántsem lezárt fejezete a történelemnek. "Teljes erőből folyik, ha nem is Európában, hanem főként Afrikában, de Ázsiában és Dél-Amerikában is."     A boszorkányok – akárcsak régen – ma is engesztelő áldozatok, akiket szerencsétlenségek, halálesetek, hajótörések, rossz termés, időjárási katasztrófák vagy bármilyen balesetek előidézésével vádolnak.     Európában mintegy 50 ezer embert végeztek ki boszorkányság vádjával, a második világháború óta becslések szerint világszerte 70-80 ezer embert öltek meg hasonló okokból.     "A hivatalos adatok valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelentik" – jegyezte meg Rune Blix Hagen. "A vardói emlékmű arra emlékeztet, hogy nincs vége az üldözésnek". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?