Ramstein-Landstuhl – az iraki béke utolsó órái

A C-5-ös Galaxy éppen egy katonai kamiont nyel el Ramsteinben Népszabadság-felvételKinyittatják a csomagtartót, kerekeken guruló tükröt tolnak a járművek alá. Az amerikaiak, a támaszpont gazdái el vannak ragadtatva a németek hatékonyságától. – Két nap alatt úgy beletanultak, mintha egész életükben ezt csinálták volna – áradozik a 86-osok egyik tisztje a Kaiserslautern Americanban, a támaszpont lapjában. Tényleg így gondolja, vagy csak most, a nagypolitika szintjén erősen befelhősödött német–amerikai kapcsolatok miatt aggódva lenne kényszeroptimista? Hannon alezredes, az USA-n kívüli világ legnagyobb amerikai légi támaszpontjának, Ramstein AB parancsnokának, Martin tábornoknak az adjutánsa diplomatikusan tompítja a kényes kérdés élét: mi katonák és nem politikusok vagyunk. Dicshimnuszokat zeng a házigazdákról, az együttműködésről. Nem lakik bent a támaszponton, mint a főnöke, hanem kint a civil világban, a környékbeli kis pfalzi német falvak egyikében bérel házat. – Aztán megszokták-e hívni a szomszédok egy kis sörözésre – kérdem a fiús képű, de már öbölháborús veterán amerikai hadfit. – Hát persze, húzódik széles mosolyra a szája, még együtt is grillezünk. „Öltözzön fel rendesen, ha jövendőbeli házigazdájával találkozik... Igazodjon a Hausordnunghoz, a német házirendhez... Tartsa tisztán a lakást, amit bérel, és tisztán is adja át, amikor elköltözik” – idézetek az amerikai légierő és a hadsereg Németországba, Ramsteinbe érkező katonáit felkészítő programjából. Amerika, a szuperhatalom igyekszik behúzni oroszlánkörmeit, nehogy érzékeny szövetségeseit még jobban megbántsa. „Hajtson defenzíven. A németek, az európaiak az autót agresszívabban és gyorsabban vezetik. Az autópályán a belső, gyors sávból igyekezzen minél előbb kihúzódni a lassabb, jobb oldali, külső sávba, ne feledje a jobbkézszabályt”. A gondos szervezők arra is figyelmeztetnek, az ideérkezők az USA legtöbb államában természetes magánfegyvereket, Vietnamból hozott trófeapisztolyokat hagyják otthon, Németországban szigorú szabályok korlátozzák azok viselését, használatát.

Itt, Rajnavidék-Pfalz szőlőskertes-gyümölcsfás, dombos-hegyes festői tartományában évtizedek óta élnek együtt amerikai katonák meg a német civilek láthatóan kölcsönösen előnyös szimbiózisban. Ramstein légi támaszpont a környék legfontosabb munkaadója, németek tízezreinek biztosít kenyeret. Ami nem kis dolog a mai bizonytalan világban. Az idevalósi Pfaff, a híres varrógépgyár csak vegetál, a csőd szélén tántorog és a szomszédban lévő kaiserslauterni Opelnek sem megy olyan jól, embereket kénytelen elküldeni, mondja kísérőm, a 86. légiszállító-ezred sajtósa, Petra Day.

Ramsteinbe évente egymilliárd dollárnyi (nem egészen negyvenmilliárd koronányi) tőke áramlik a tengerentúlról elköltendő fizetések, katonai beruházások formájában. A bázisrendszer akkora, mint a volt Nyugat-szlovákiai kerület. Negyvennégyezer ember, nagyrészt amerikai, dolgozik, szolgál itt. Ramsteinben mozik, nagyáruházak, templomok, szállodák állnak az itt lakók, az amerikai hadsereg „magán légitársasága”, globális személyszállító-szolgálata átutazói rendelkezésére. Az ötvenes években épített, azóta ugyan felújított, katonai drappra vakolt lakótelep mögött, a domboldalban hatalmas területen feltépték a markológépek a jó pfalzi rizlingnek annyira tetsző vöröses talajt. NATO-központ épül. Ahogy a támaszpont hetven kilométernyi városi útjain körbehajtunk, mindenütt építkezésekbe botlunk. Ramstein, ellentétben a német gazdasággal, virágzik.

Véletlen, hogy – túl a bázisok nagy politikai jelentőségén – az amerikai támaszpontokban rejlő üzletet megszimatoló lengyelek, bolgárok, románok nagy érdeklődést tanúsítanak Ramstein iránt? Szeretnének néhány, Németországból talán keletebbre telepítendő bázist „megcsípni”. Nem kéne a Taszár környéki magyaroknak is ötletekért körbenézni errefelé? Bár nálunk a magyar–amerikai bázistörténet szerencsétlenül indult, de talán még nem késő. A lengyelek, bolgárok tanulnak az első „keleti” támaszpont, Taszár hibáiból. És megcsodálják a támaszponton a BMW-lerakatot, a Commissaryt, a ramsteini bázis egyik hatalmas katonai élelmiszer-diszkontáruházát, amely tele van német árucikkekkel, zöldséggel, Bajorországból származó friss hússal.

Ramstein egyre jobban integrálódik környezetébe. Itt aranyéletük van az ingatlanbiznisszel foglalkozóknak. A Kaiserslautern Americanban négy vaskos oldalt tesznek ki a kiadó lakás-, családiház-, villahirdetések. Samu bácsi nagyvonalú, a Pentagon átvállalja a tisztek lakbérét. A korábban gyakorlatilag teljesen önellátó amerikaiak gazdasági okokból fokozatosan bekapcsolódtak a környező német városok közmű-, szennyvíztisztító-, vízellátó rendszerébe. A hatalmas, a légierő és a szárazföldi csapatok által közösen fenntartott, sok német alkalmazottat foglalkoztató kórház is a bázison kívül, Landstuhlban, a közeli kisvárosban működik. Várja, mondják, az Irakból, Kuvaitból a támaszpont öt Nightingale mentőrepülőgépén nagy valószínűséggel hamarosan érkező sebesült katonákat.Vihar előtti csend, vészes nyugalom üli meg a környéket. Jobbra feljebb, a repülősök által köténynek nevezett sávokon ólomszürke óriás madarak, elrugaszkodásra kész szállítógépek, C–5-ös Galaxyk, C–141-es StarLifterek, C–130-as Herculesek guggolnak, karmaik, a hatalmas fekete gumikerekek egyelőre a beton réseibe kapaszkodnak. Feljebb olajzöldre festett, lezárt, különleges katonai szállítógép-konténerek százai fogják körül a raktárépületeket. Mi van bennük, hová viszik őket? Nem kötik az orromra.

Az enyhe lejtő körülfogta végeláthatatlan kifutópálya mellett magányos őrdzsip araszol. Egy sas lassú köröket ír le a levegőben a fenyőerdő mellett, lesi a szép kora tavaszi napsütésben előbátorkodó egereket. Akárcsak az Irak egén köröző, a tűzparancsot váró F–16-osok, vagy az F–117-es Nighthawkok. A langyosodó avarból most bújnak elő az első harangvirágok. Az iraki béke utolsó idilli órái Ramsteinben.

Ramstein-Landstuhl, 2003. március