Pusztító játékautomata

Milan: „Ha egyszer belesodródsz, egyedül nem tudsz kimászni ebből a körforgásból” Jóképű, okos tekintetű, intelligens fiatal férfi. Az ember nem is gondolná, hogy szenvedélybeteggel van dolga, ha éppen nem a nyitraújlaki pszichiátriai intézetben találkoztunk volna. Milannak még két hete van hátra a tízhetes gyógykezelésből, amellyel a jétékautomata-szenvedélyéből igyekszik kigyógyulni. Az egykori kastélyépület gyönyörű parkjában a betegtársaival folytatott asztalitenisz-mérkőzést hagyja félbe a kedvemért, hogy elmesélje, hogyan juttatta őt a játékautomata az elmegyógyintézetbe: – Mint minden fiatal, én is szerettem a társasági életet. Az iskola elvégzése után sokat jártam diszkóba, ittunk is, de az nem volt veszélyes. Munkám is volt, úgyhogy jól ment az élet. Aztán megismerkedtem egy lánnyal, és akkor kezdődtek a problémák. Ő teljesen más típus volt, mint én. Nem szeretett társaságba járni, és a haverjaimat sem nagyon szívlelte. Azóta én is kevesebbet voltam velük, többet foglalkoztam ővele, és miután hazajöttem a katonaságtól, összeházasodtunk. Csakhogy neki lelki problémái voltak, jelenleg is pszichiátriai kezelésen van, ez valószínűleg abból ered, hogy az apja alkoholista. Eleinte külön lakásban laktunk, amit az anyósom engedett át nekünk, de amikor az após hazajött Iránból, tovább ivott, gáncsoskodott, és elüldözött bennünket a lakásból. Amikor megszületett az első fiam, azt mondtam, hogy ilyen alkoholistával tovább nem lehet élni, és falura költöztünk. A feleségemnek ez nem nagyon tetszett, mert eléggé kötődött az anyjához. Akkor kezdődött minden. Nem értettem meg a feleségem betegségét, nem fogtam fel úgy, mint most, a saját gyógyulásom közben, hogy neki is segítségre lett volna szüksége. Ehelyett inkább menekültem otthonról, vissza a bárokba, új baráti társaságba. Találtam egy barátot, aki bártulajdonos volt, és a bárjában játékautomaták voltak. De ekkor még mindig nem játszottam, csak iszogattunk, horgászni jártunk együtt, itt-ott segítettem neki, merthogy villanyszerelő vagyok, és ezt-azt meg tudtam javítani. Egész napokat töltöttem a bárban. A haverom megrögzött játékos volt, két-három milliót is veszített az automatákon, de mivel a bár az övé volt, a pénze is ott maradt. Nekem a bár lett az új otthonom, otthon meg közben csak sokasodtak a problémák, a feleségem végül a gyerekekkel együtt albérletbe költözött. Közben mindenféle üzleteket bonyolítottam, amivel pénzt tudtam szerezni, úgyhogy hét-nyolcezer korona mindig volt nálam, amikor a bárba mentem. Oda sikeres vállalkozók jártak, akik tele voltak pénzzel, én meg valahogy nem akartam náluk kisebbnek látszani. Ma is emlékszem, hogy először hogyan kezdtem játszani. Azazhogy nem is én játszottam, hanem a haverom, de felesbe mentünk, összedobtunk ötszáz-ötszáz koronát, és ő játszott. Aztán rábeszélt, hogy növeljük a tétet, végül mind a ketten ezerötszáz koronát adtunk össze, de láttam hogy neki már teljesen az agyára megy a játék. Ezután még vagy egy hónapig egyáltalán nem játszottam. Aztán hoztak egy újfajta automatát. Addig csak pókerautomata volt a bárban, most meg olyat hoztak, amelyben gyümölcsök képei forognak. Hát én ezzel a gyümölcsössel kezdtem a játékot. Bedobáltam száz koronát, és nyertem ötszázat vagy ezret. Megörültem, hogy nekem is lesz egy csomó pénzem, aztán egyre nagyobb összegekkel játszottam, ezer, kétezer koronákat dobáltam a gépbe. Aztán oda jutottam, hogy egy hétvégén tizenötezer koronát is veszítettem.

A sport is a terápiához tartozik. Ez a játék nem fenyeget azzal, hogy becsavarodik tőle az ember. A szerző felvétele Ez már sok volt, ennyi pénzt nem tudtam megkeresni, kezdtem kiszedni a bankkönyvön levő pénzemet, és mindet bedobáltam a gépbe. Ekkorra már a családom is megtudta, hogy nagyban játszom. Az apám adott pénzt, hogy a tartozásaimat rendezzem, de csak az adósságok egy részét fizettem vissza, a többit megint a gépbe dobáltam. Jött a haverom azzal, hogy ne a gyümölcsös automatába dobáljam a pénzemet, ha nyerni akarok, játsszam a pókeressel. Elkezdtem a pókert, de ez még rosszabb volt. Igaz, ezen többet szoktam nyerni, mint a gyümölcsösön, de nem ért semmit, mert másnap ezt a pénzt is mind visszadobáltam a gépbe. Egyszer előfordult, hogy egy hétig egyfolytában ugyanazon az egy automatán játszottam. A munkahelyemen szabadságot vettem ki, és amint reggel felkeltem, már mentem is a bárba a géphez, aztán éjjel elmentem aludni, és reggel ott folytattam, ahol éjjel abbahagytam. Álmosan, éhesen egyre csak játszottam. Néha már álmomban is üldözött a játék. Emlékszem, egyszer azt álmodtam, hogy a haverommal Las Vegasban voltunk, és ott nyertem hárommillió dollárt. Reggel teljesen átizzadva ébredtem, kivert a hideg veríték. A valóságban pedig egyre többet és többet veszítettem, már nem volt miből játszanom, és lopni kezdtem. Először a nagyanyám pénzét loptam el, aztán a szüleim ékszereit vittem el otthonról, aztán jöttek az elektronikai berendezések, azokat adtam el. Már sehogy sem tudtam kikerülni ebből a körforgásból. Szerencsére még jártam munkába, úgyhogy tudtam a gyerekekre fizetni, meg a tartozásokból is törlesztettem valamennyit, de egyre jobban belesüllyedtem a lopásokba, hazugságokba. Aztán amikor elloptam a szüleim videóját, és az árát egy óra alatt elveszítettem, elhatároztam, hogy öngyilkos leszek. ĺrtam egy búcsúlevelet, és felvágtam az ereimet. Szerencsére a bátyám korábban jött haza, és észrevette, hogy a kádban ülök, a csuklóimból dől a vér. Elállítottuk a vérzést, aztán hazajöttek a szüleim is, és megbeszéltük, hogy pszichiáterhez fordulok. Az ő ajánlására kerültem ide gyógykezelésre. Három évig voltam a játékautomaták rabja, most huszonhét éves vagyok, azt hiszem még előttem az élet, remélem, egyszer s mindenkorra kigyógyulok ebből a szenvedélybetegségből.