Az Amerikai pite című filmvígjáték utózöngéje Szexi Parti címmel került a moziba. A történet főhősei ismét kamaszok, akik csak „azt” akarják. Minden mennyiségben.
Pornófilmet forgattak a kamaszok
Szex az állatkertben
Sajnos nem sok jót lehet elmondani erről a tini-szexkomédiáról. Erőltetett és kissé bugyuta. De lássuk csak a medvét! Illetve a csimpánzokat. Az egész abból áll, hogy egy értelmi téren akadályokkal küszködő, egyébként csinos biológia tanárnő állatkerti sétára invitálja mit sem sejtő tanítványait, akiknek párosodó csimpánzokat kell megfigyelniük. Itt még nem áll meg az egész, mert a hatalmas sugárban kilövellő ondó egy kerekes székes ember arcára csapódik. Ez a leggusztustalanabb jelenetek egyike. Van itt még, ami fülnek és szemnek ingere: puki, pisi és büfi meg egyéb „nyalánkságok”. Az átlagos mozilátogató számára csupán egy dologból van hiány, de abból nagyon, s ez a humor. Mert hiába van egy aránylag remek ötlet, ha a megvalósítása a giccsek és a gyomorforgató dolgok világába kalauzolja a nézőt. Aztán itt vannak a főszereplők. A három pancser. Az egyik a szőke nyálgép, a másik mintha a Gyűrűk Ura Frodója lenne (Elijah Woodnak ikertestvére lenne?), a harmadik pedig a tipikus éltanuló. Nem beszélve a pornófilmesek álmaffiózós alakjairól, akik nemcsak agyatlanok, hanem gyávák is. Mindezek mellett ott vannak a mindenre kapható, fehérmájú lányok, akik bármire hajlandóak, csak szerepelhessenek a fiúk által forgatott pornófilmben.
A végén minden elsül
A kilencvenperces film nem lesz kasszasiker, a megfelelő reklám hiányában. Talán a készítők is úgy látták, majd talán a DVD-piacon jobban teljesítenek filmjükkel. Mindenesetre reménykedhetünk, hogy a felnövekvő nemzedék már nem vevő az ilyen típusú filmekre, mert belegondolni is szörnyű, milyen lenne a következő társadalom. A 16 éven aluliaknak nem ajánlott film bizakodóan a süllyesztőben végzi. Ott a helye. Semmi valóságalapot nem tartalmaz, a színészi játékok is könnyen feledhetőek. Úgy ábrázolja a nőket, mint két lábon járó nemi szervet. Aki mindezek ellenére megtekinti, az vessen magára, mert sem plázában, sem pedig a „klasszikus” moziban nem éri meg a pénzét. Még az illegális filmletöltést sem. Talán egy valamiért érdemes a témával foglalkozni: elrettentő példa miatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.