Piroslanak már a fürtök...

Ezzel a sorral kezdődik a budai tanács latin nyelvű meghívója, amely szüreti mulatságra invitálta polgárait majd kétszáz esztendővel ezelőtt. Az idén talán a rendkívül meleg időjárásnak köszönhetően korábban piroslanak a fürtök, korábban érett be a termés. Ezért aztán lássunk most egy kis szőlő-, és szüreti mulatság történelmet:

A szőlő általában októberre érett be, s a hónap 24., Simon-Júda, a szőlő védőszentjének napja után megkezdődtek a szüreti mulatságok. Úgy tartotta a népi rigmus is: szeptember érleli, október mézeli.

A szüret megkezdését törvény szabályozta, majd szokássá vált. Ha pedig valaki korábban fogott hozzá, a faluban megjelölték a kapuját. Vidéki módosabb gazdáknál kalákában szedték a szőlőt a barátok, rokonok és ismerősök. A kínálás már jókor reggel pálinkával, szalonnával, majd kolbásszal kezdő-dött, utána pörkölt, lacipecsenye vagy pedig gulyásleves következett. A szüreti ebédet többnyire kint főzték a szőlőben, csak a kalácsot és a pogácsát hozták készen. Aztán a hegy tetejéről megindult a szüret, s felhangzott a régi dal:

Megkapáltuk szőlőinket három ízben is,

Nem sajnáltuk rá erőnket, de van hasznunk is,

Fáradozva emlegettük a szüret nevét,

Nosza, rajta, vigadozva igyuk a levét.”

Aki pedig igazán gazdag volt, még szüretkor sem hajladozott, nem puttonyozott és nem is préselt. Megbízta a vincellérjét, aki aztán levezényelte az egész szüretet. Aztán szólt a cigányzene, meggyulladtak a szüreti tüzek, s megkezdődött a pecsenyesütés és a napokig tartó bálok.

A múlt század elejétől egészen a szabadságharcig a pestiek-budaiak életének fő eseménye volt a szüret. Egy korabeli könyvben így olvashatunk erről: „Elől négylovas, felpántlikázott, zöld gallyakkal díszített szekér haladt, rajta nemzetiszínű posztóval letakart hordón ült a gazda, kezében szőlővenyigével. Utána következtek a lányok, asszonyok, karjukon szőlővel megrakott kosarakkal. Fejüket, ruhájukat szőlőlevelek díszítették. A menetet víg dalokat zengedező hangászkar kísérte, és a dob óriási puffanásaira búgva feleseltek a napsütötte ormok.”

Később divatba jöttek a szüreti ünnepek. ĺgy például a korabeli krónika megemlít egy bizonyos Hauer urat, aki a Hét választói fejedelemhez címzett szállóban szüreti mulatságokat szervezett. Nagy vigasságok közepette szolgálták fel a szüreti étkeket: báránytokányt, juhhúsos kását, káposztás bélest.

Sikerét igazolja, hogy vendégei évről évre visszatértek a szüreti mulatságra. Még egy érdekes történet, Ferenc császár idejéből. „1815-ben Ferenc császár vendégül látta a budai várban I. Sándor orosz cárt és Frigyes Vilmos porosz királyt. Főtt az udvar feje, milyen mulatságot eszeljenek ki a királyi vendégeknek. Végül, az akkori budai polgármesternek támadt az az ötlete, hogy rendezzenek a Margitszigeten egy igazi magyaros pest-budai szüretet. A királyi fenségeket hintók, majd gyönyörűen feldíszített vitorlás hajók vitték a szigetre. Megszólalt a török muzsika. Majd előállott tizenhat pár leány és fiú magyaros öltözetben, a legények puttonyokkal, a leányok pedig kosarakkal. Szedés közben pompás fürtökkel kínálták meg az uralkodókat. A fényes uzsonna után a szüretelők nemzeti táncot lejtettek.”

Ilyenek voltak hát a régmúlt szüreti mulatságai, a jelen írást pedig hadd fejezzem be Vörösmarty soraival:

„De mit beszélek? Itt a bor.

Benne a világok kincse forr,

Nap a jövő, a múlt csak hold,

Több jó napot, mint amennyi volt.”